Állami gimnázium, Eger, 1929
8 nevelésére vonatkozólag adott a szülőknek hasznos és megszívlelendő tanácsokat, hogy e téren is együtt munkálkodjék az iskola és a család. A második értekezleten dr. Bárány László a tanulás lélektani alapjáról beszélt. Ismertette a tudat, fegyelem, emlékezés szerepét a tanulásban s megmagyarázta a tanulás háromféle módszerét, a frakcioná- list, globálist és a közvetítőt. Kimutatta, hogy mikor melyik a legelőnyösebb. E futólagos visszapillantás is mutatja, hogy a szülői értekezleteink témái elég változatosak voltak. Kiterjeszkedíek a nevelésnek mind a három nagy területére, a festi, az erkölcsi és az értelmi nevelésre és bár leginkább általánosságban mozogtak, azért többször részletproblémákat is megbeszélés tárgyává tettünk és az iskolával kapcsolatos aktuális kérdéseket is megvitattunk. S ha most tíz évi munkánkra visszatekintünk, úgy hiszem nyugodt lelkiismerettel állapíthatjuk meg, hogy szülői értekezleteinknek meg volt az üdvös hatása. A mindig fokozódó látogatottság, melynek szülői értekezleteink örvendenek, kétségkívül igazolja azt az állandó nemes érdeklődést, mellyel a szülők az iskola munkáját kísérik. Ezen értekezletek révén benső kapcsolat létesült a két nevelőtényező, az iskola és a család között s a szülők nemcsak az iskola munkáját ismerhették meg, hanem egyszersmind bepillantást nyerhettek azon eljárásokba is, amelyekkel az iskola munkáját támogathatják. A megkezdett úton természetesen tovább fogunk haladni s szülői értekezleteinket az eddig szokásos módon a jövőben is megfogjuk tartani. A tantestület nevében kérem az igen tisztelt szülőket, hogy szíveskedjenek eddigi érdeklődésüket értekezleteink iránt a jövőben is fenntartani s minél számosabban vegyenek részt az ezen értekezleteken megvitatott pedagógiai kérdésekhez fűződő eszmecserékben. Mert legyenek meggyőződve, hogy bármiről volt vagy lesz is szó, egy-egy ilyen értekezleten, az mindig csak a tanulóifjúság javát akarja szolgálni. Ha az érdeklődés a szülők részéről az iskola munkája iránt megvan, akkor harmonikus egyetértésben fáradozhatunk azon, ami minden szülőnek legfőbb vágya, gyermekének boldogításán. Megbeszélésre alkalmas témák pedig még bőven kínálkoznak, különösen a részletkérdéseket illetőleg. Kántor Nándor.