Állami gimnázium, Eger, 1929
3 I. VISSZAPILLANTÁS SZÜLŐI ÉRTEKEZLETEINK TÍZ ÉVES TÖRTÉNETÉRE. (Részlet a folyó tanévi 1. szülői értekezleten tartott felolvasásból.) Magyarországon az első középiskolai szülői értekezletet a budapesti tanárképzőintézeti gyakorló főgimnázium tartotta az 1900/901 tanévben s ezen értekezleteket ez időtől kezdve rendszeresítette is. E kezdeményezés révén kezdtek más budapesti és egyes vidéki középiskolák is szülői értekezleteket tartani, melyeknek üdvös hatása mindenütt mutatkozott. A nagyméltóságú Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium az 1921 22 tanévtől kezdve rendelte el minden középiskolára nézve a szülői értekezletek tartását, amit egyes nevelésügyi kérdéseknek a szülőkkel való megbeszélése végett a Rendtartás különben is kívánatosnak jelzett. A vonatkozó miniszteri rendelet szerint a „tanuló ifjúságnak helyes irányban való céltudatos nevelését az iskola a társadalom segítő közreműködése nélkül eredményesen el nem végezheti, mert a tanuló az iskolánkívüli időben igen gyakran olyan hatások alá kerül, melyek az iskola fáradságos munkásságának eredményét legyöngítik, olykor teljesen ellensúlyozzák. Okvetlenül szükséges, hogy a társadalom közreműködésével, a szülői ház és az iskola közötti kapcsolat intézményes biztosításával tétessék kísérlet arra, hogy az iskola számára olyan környezet teremtessék, melyben a jövő nemzedék lelki és testi tisztaságban felnövekedve, nemzeti ideálokért lelkesedni és küzdeni képes legyen“. Intézetünkben már az előbb említett általános miniszteri rendelet megjelenése előtt 2 évvel, az 1919/20 tanévtől kezdve tartottunk szülői értekezleteket. November hó 9.-én múlt éppen 10 éve, hogy az első szülői értekezletet megtartottuk. Úgy vélem, hogy e 10 éves évforduló alkalmából nem lesz érdektelen az igen tisztelt szülőkre nézve, ha rövid visszapillantást vetünk eddigi szülői értekezleteink lefolyására. A szülői értekezleteknek iskolánkba való bevezetése a megboldogult dr. Habán Mihály igazgató nevéhez fűződik. Bevezetésük idején válságos idők voltak. A hosszú világháború és a kommunizmus súlyosan megviselték intézetünket is. A háború alatt megrövidített s különben is sok nehézséggel küzdő, abnormis tanévekben a tanulók tanulmányaikban messze elmaradtak, a kommunizmus alatt pedig a fegyelem igen meglazult, a tekintélytisztelet megszűnt s az ifjúság szellemi I