Állami gimnázium, Eger, 1929

13

már iff is megnehezítik felvételi vizsgálattal és legalább jórendű bizonyítvány követelésével. Joggal 1 Ha valahol, úgy itt kell megkívánnunk az igazi elhivatottságot és rátermettséget.

Eljutottam tárgyam második pontjához, azokhoz az élethivatásokhoz, amelyekre való készülés csak a jól sikerült érettségi után kezdődhetik, a papi, tanári, orvosi, sokfajta mérnöki, katonai, jogi, állatorvosi, kertészeti tanári, jegyzői stb. pályákhoz. Tanácsot adni, ki milyen pályára lépjen, csak egyet lehet: arra, amelyre igazán rátermettséget és elhivatást érez, mert az már is bizonyos garancia arra, hogy boldogulni fog úgy magasabb tanulmányai alatt, mint későbben az életben.

Nagyon szívesen megengedem, hogy kivételek is vannak, amikor igen fontos egyéni, jobban mondva családi körülmények másfelé terelik az ifjút. A jómódú földbirtokos, gazdag gyáros és nagykereskedő, kitűnő forgalmú irodával rendelkező ügyvéd stb. jogosan elvárhatja fiától, hogy folytassa apja munkáját, a maga és családja javára. Hiszen a józan ész is amellett szól, hogy legyen tradíció a foglalkozásokban; a tehetség öröklődik és az utódok sorozata kiváló egyéneket teremthet egyazon foglalkozásban.

E részletkérdésnél sokkal súlyosabb az intellektuális pályákon való elhelyezkedés lehetősége. Sehol sincsen olyan nagy túltermelés mint éppen itt, a diplomás emberek pályáin. Nem illusztrálom ezt a tényt. Mindenki tud a villamos kalauz vagy kocsivezető mérnökről, a fürdőben jegyszedő orvosról, a diplomás munkásról és hólapáíolóról. A diplomás proletárság sajnos ma már szomorú valóság. Hol van a baj oka és mi lehetne a segítés módja?

Mint tanár és mint ember tapasztalataim alapján az a véleményem, hogy nagyon sok oda nem való, tehetség nélküli, nem hivatott ember tódul az egyetemi vagy főiskolai végzettséget kívánó pályákra. Már a háború előtt is, de különösen utána megkezdődött az egészségtelen tódulás a középiskola felé. Nálunk a középiskolába való törekvéssel párhuzamosan halad — sokszor mint indító ok — valami egészségtelen felfogás. Belopakodott a lelkekbe, a köztudatba és közérzésbe a fizikai munkától való irtózás és ami még rosszabb, annak lenézése, megvetése. Nem azért keresik fel a középiskolát, hogy bizonyos fokú tudás és műveltség megszerzése után mindenki a neki megfelelő pályára mehessen, hanem, hogy „úr“ lehessen. Véleményem az, hogy az elemiből a középiskolába, onnan az egyetemre, az egyetemről állásba csak igazán arra valók mehessenek. Ha ezt valóban szigorúan és következetesen keresztülviszik, tíz év múlva nem lesz túltermelés a diplomás pályákon.

Sorsdöntő korban élünk. A mi napjaink fájdalmasan szomorú viszonyait nem szabad állandóknak feltételeznünk és nem szabad elcsüggednünk. Ennek a nemzedéknek sokat és falán sokáig kell még szén-