Állami gimnázium, Eger, 1929
12 tészeti Tanintézet (Budapest, Ménesi út 45) és a Székesfővárosi Községi Kertészképző Iskola (Egressi út). Megtanítanak mindenre, amire a gyakorlati kertésznek szüksége van, akár önálló, akár alkalmazott városoknál, uradalmaknál. A továbbképzés lehetősége is megvan az Állami Kertészeti Főiskolán, ahol gyakorlati célon felül kertészeti tanintézeti és vincellériskolái tanári képesítést is lehet szerezni. A kertészetből nemcsak jól megélni, de vagyont is lehet szerezni, hiszen a fentieken kívül gondoljunk csak arra, mennyi jövedelmet hozhat az igazán finom fajgyümölcs termelése. Akinek művészi hajlamai vannak, de tovább tanulni nem tud vagy nem akar, beíratkozhatik Iparművészeti Iskolába (Budapest, Kinizsi-utca 31.), Iparrajziskolába (Budapest, Török Pál utca 1), a Képzőművészeti Főiskolára (Andrássy-út 71). Pálya van elég, csak dolgozni kell akarni. Míg az ipari és gazdasági pályákra, — mint láttuk — elég sok szakiskola készít elő, pedig valószínű, nem is említettem mindegyiket, a kereskedői pályához tudtommal csak két út vezet: vagy inasnak lenni, vagy kereskedelmi iskolát járni. Nem tudom biztosan, de azt kell hinnem, hogy akik a kereskedelmi iskolákat alapították, az intelligens, elméletileg is képzett kereskedők nevelésének célzatával is tették, nem pedig azért, hogy egy másik fajta érettségizett osztályt is teremtsenek, amely ha nevetséges bérért bankban vagy máshelyen magántisztviselőnek nem tud elhelyezkedni, elmegy mindennek a világon, csak éppen kereskedőnek nem. Nem tudok olyan kereskedelmit végzett ifjúról, aki helyes érzékkel a pult mögé mert volna állni. Óh hiszen ez a mi „úri“ felfogásunk szerint szinte botrány volna. A helyzet ura mindig az, akinek pénze van. Pénzt azonban csak produktív munka, csak virágzó ipar és kereskedelem teremt; csak polgárai vagyonában gazdag ország lehet igazán független. Közfelfogásunknak azonban nagy és meggyökeresedett hibája, hogy valami bűvös hatalmat tulajdonít annak a szerencsétlen papírosnak, amelyet bizonyítványnak neveznek. A IV. osztály sikeres elvégzése után elérhető pályákat majdnem kivétel nélkül mind letárgyaltam. A tanítói pályáról szándékosan nem beszéltem még, mert először a gyakorlatiakról akartam tárgyalni és elfoglalásukra buzdítani, mint olyanokra, amelyekre nagyobbmérvű elméleti kiképzés már nem szükséges. Viszont a tanítói hivatás, ha kifejezetten nem is tudományos pálya, de további öt évig tartó elméleti képzés, iskolázás eredménye. Esélyeit, előnyeit mindenki ismeri. Az egyetemi képesítés nélküli, könnyebben elérhető pályák között a legkeresettebb, mert a legelőnyösebb. Fiatal 19—20 esztendős korban úgynevezett biztos, nyugdíjképes állásban lehetni nagy szó. Természetes, hogy a képzőkbe csak úgy tódul az ifjúság. A felvételt azonban
