Állami gimnázium, Eger, 1929
10 — hogy az érettségin meg fog felelni. Tehát az iskola itt már erősen szelektál. A szülők nagyon zokon veszik, megharagszanak, ha bármilyen kíméletesen azt mondjuk, hogy gyermeküknek más pályát válasszanak a IV. osztály után, mert meggyőződésünk szerint a magasabb osztályokat nem fogja bírni. Egyenesen sértésnek veszik és tovább erőltetik a tanulást instruktorokkal és minden lehető módon. A vége rendesen az, hogy életéből néhány értékes évet elvesztve 16—18 éves korából, kimaradni kénytelen. Lesajnálva, lenézve, önbecsülését, munkakedvét, kezdeményező erejét elveszítve, eltunyulva félbemaradt, sehová sem tartozó valaki lesz belőle. Vagy a legjobb esetben könyörületből esetleg javítóval átmászik az érettségin. És hová megy ma evvel a papírossal, amikor a jó érettek is alig kapnak helyet az egyetemeken ? Szerencsétlen páriát csináltak belőlük a szülők és mert a boldogulást hamis úton keresték, a kudarcért az iskolát teszik felelőssé igen gyakran, holott ártatlan benne. Amikor más pályát javasolt, nem hittek neki. Minden magyar tanártársam nevében kérem igen tisztelt Szülőtársaimat, higgyenek az iskolának és bízzanak tanárai jóhiszeműségében. Fájdalommal érezzük, hogy a szülők a közvélemény nagy részében bizonyos ellenérzés fejlődött ki a középiskolai tanárság iránt, semmi másért, csak kiválogató, szelektáló munkája miatt. Pedig a tanárság nem ezt érdemli. Hivatása nehéz és felelősségteljes, munkájában magasabb szempontok is vezetik. Az állam és a társadalom érdeke, hogy minden ember arra a helyre kerüljön, ahol a legtöbbet használhat a köznek. Iparkodjanak a szülők — éppen gyermekeik érdekében — szintén magasabb szempontból szemlélni a kérdést, jóhiszeműen és okosan. Boldogulni és boldogoknak lenni csak azon pályán tudunk, amelynek megfelelni is tudunk. Speciálisan magyar szemmel nézve, értem a szülők indokolatlan idegenkedését a kereskedelmi és ipari pályáktól. Magyar betegség ez is; nem „úri“ foglalkozások. Régmúlt idők szomorú maradványa. A középosztálynak, különösen annak alsóbb tagozatának fel kell ébrednie végre valahára és rá kell magát vetni a gazdasági élet gyakorlati pályáira, a kereskedelem és ipar gyümölcsöttermő, hasznothajtó területére, amelyet lassankint és harcnélkül átengedett másoknak, holott nívójának kívánatos emelésére magasabb intelligenciájánál fogva éppen ő volna hivatott. Ez is a kultúrfölény egy lépcsője. Tegyünk le régi, megrögzött előítéleteinkről. Engedjük gyermekeinket a középiskola IV. osztálya után — egészséges tesííel-lélekkel — gyakorlati pályákra, akár iparira, akár kereskedelmire. Azt a vagyont, amelyet instruktorokra, osztályismétlésekre elpocsékolnánk, adjuk oda nekik forgótőkéül vállalkozásaik kezdetéhez. Neveljünk igazán
