Állami gimnázium, Eger, 1923
7 megy, bele a legsötétebb, legszörnyűbb poklokba, bele a balálba és előtte, benne igazán, őszintén, mélyen átöleli az Istent. Rzt az Istent pedig, akit viruló életében, győzködésében és magas jókedvében, de mennyit össze- káromolt egész mennyei udvarával egyetemben azért, mert ilyen bajossá akarta csak megteremteni ezt a nyomorult, de szép világot, de meg azért is, mert ez ez Isten=Úr hányszor csak olyan arcát mutatta neki, mintha nem is szerelmes atyja, hanem az érthetetlen Végzés volna, aki — csak Ő tudja, miért — követel tőle verejtéket és annyi, annyi vérkeresztséget. Ezekért a büntadata is konkrét vergődés, a tűzre rossz fát tett gyermek megható izgulása, jajja a vesszőzésnek bánatra ihlető pillanataiban, mint Balassa Bálintnál, mivelhogy misztikus, lágy, boldogabb nyugatiaknak olyan könnyen kinálkozó szemlélődésre nem volt soha ideje, nincs is jófor» mán semmi hajlandósága... És még talán azért, mert nem született még a világra az a szentje, aki a fajta nagy bűnei bokrában meglátta volna hatalmas erényeit is és eimondatta volna neki a Magdolnát fölemelő Krisztussal: „Megbocsáttatnak az ő bűnei, mert nagyon vérzett, tehát nagyon szeretett.“ S jóllehet volt vátese, aki megpedzette lelkének ezt a fájó flkbilles=sarkát, ilyen átfogó erejű mondásaival, mint „Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt“, mindazonáltal nem született még vi= lágra az a papja, aki az irgalmas Istent az ő eszejárása, temperamentuma szerint, az ő véres sorsából kiindulva, az ő hatalmas erőt és emberfölötti önfeláldozásokat kívánó salto mortaléiből kifejtve, nem pedig édeses idegen impressziókból és dokrinákból indulvást magyarázta volna meg. Körülbelül ilyen a nagy írók műhelyében a magyar életből lecsa» pódott magyar arc. Szeretettel írtuk le róla ezt a pár kurta, de egyszer már csakugyan világgá írandó gondolabszilánkot. Jól tudjuk, hogy nincs bennük minden, mert hisz nem könnyen bontható el az arckép rész» vonalakra. De bárminő nehezen megelemezhető faji pszichét termelt is ki az áldozat=sorok egyhangúsága mellett is változatos magyar törté» nelmi, földrajzi, társadalmi és gazdasági élet évszázak folyamán, egy bi» zonyos: a faj nem a doktrinázó fajták közé tartozik s körösztmetszete gyökeres germán ellentét. Ha valakinek jól esik, vitathatja, melyik a ma» gasabb rendű érték az általános ember fejlődése szempontjából. Legyen, vitassa. Tudnivaló, hogy tökéletes embernek doktrína és élet lehető har» móniája az ideálja. A történelem azonban munkamegosztással dolgozik s min» den munkamegosztásnak megvan a gazdasági előnye, de megvan a tra» gédiája is: Michelangelókból is könnyen széklábcsinálót faraghat az em= berfejlődés tragikus antinómiája, fi történelem egyes fajokat csak úgy szolgálatába állít bizonyos célmegoldásoknak, mint akár egyes családo» kát, vagy egyedeket. fi célmegoldások közben vagy elpusztulunk, vagy megmaradunk. Ha megmaradunk, generációkon keresztül folytatott azo= nos eljárások kétségtelen dispozíciókat rágnak a lelkűnkbe és testünkbe, melyből az ethikai élet és a művészet nagyjai emelkedhetnek ki, minda» ketten hittel, ihlettel: Tudnivaló, hogy mindkét nembéli lángelme tökéle= tes alkotásaiban harmóniát hoz létre, tökéletlen alkotásai pedig rákészü» lések, vázlatok és részletmegoldások a tökéletesebbhez. Mindkét nembéli nagyság a fajisággat terhelten is föl tud emelkedni az egyed=ember ide» ális, hívő, művész»magasságába, és épen a magasban születő alkotásaik
