Állami gimnázium, Eger, 1923
KEV2O10 A STÍLUS alap-kérdései, A MAGYAR FOGALMAZAS-TANlTÁS TERVEZETE. (VÁZLAT.) Stíluson - a szó tág értelmét véve — bármiféle kifejező anyagnak bizonyos elvek szerint való következetes alakítását értjük. Nyelvi stílus tehát a nyelvbéli anyagnak bizonyos elvek szerint való következetes alakítása. A nyelvbéti anyag azonban nem multtalan, nem nyers terméke a természetnek, mint a kő, vagy az érc. Ezt az anyagot egy bosszú évszá- zadokon át többé-kevésbbé bomogán életet élő közösség, társadalom gyúrta, alakította át valamilyenné a maga életének szükségletei szerint. Így hát a nyelvbéli stílusnak kettős adottsággal kell számot vetnie: egyik az, bogy a nyelv a közösség fejlődésének bizonyos fokához viszonyítva már meggyúrt, már megalakított, már kész anyag; a másik az, bogy a közösségnek fejlődő élet-tartalmai forrásra és alakulásra késztethetik és késztetik is a már késznek látszó nyelvanyagot. A testvér-társadalmak eredményeit akár bajszálcsöveken, akár bő csatornákon magukba szivárogtatva, avagy magukba ömlesztve új anyagcserét hoznak létre, sokszor pedig a faj életét hatványozott teljességgel élő lángelmék élményeivel gazdagodva a teremtő élet ezer új színét kénytelenek magukból kijátszani. Szóval robbantva, mélyítve, vagy új fénykévéket lövellve magukból a kész nyelvanyagot újjá formálják, újjá öntik, újjá alakítják. Minden nyelvi stílus élettörténetében tehát ez a két mozzanat tartandó szem előtt: a nyelv anyaga készen is van, de a kész állapotból új ugrásra is indul, a szebb, a kifejezőbb, a tökéletesebb felé. A két mozzanat közül melyiket fogja meg az iskola, mikor stílusra akarja növendékeit tanítani ? Mindenesetre ez a legnehezebb kérdés, melyet fölvethetünk. A jelenben kész nyelvanyag egyszerű begyakorlására szorítsuk-é a növendékünket, vagy megéreztessük-é vele azt, hogy új lehetőségek, új fakadások az emberek és társadalmak kiirthatatlan idealizmusánál, vagy ha jobban tetszik, életösztönénél fogva az a végső cél, amely felé irgalmatlan következetességgel törekszik minden kifejezés, így hát a nyelvbéli kifejezés is. Ha iskolánk belső rendje és programmja a magyar élet és magyar lelkiség talajából szervesen fogantatott volna, a válaszunk is egyszerűbb lehetne. Azt válaszolhatnék, hogy a magyar nyelvanyag jelen tökéletességű állapotát zsinórmértékül véve, igyekszünk megismertetni növendékeinkkel az egész mai magyar nyelvanyagot úgy, ahogy a magyar társa1
