Állami gimnázium, Eger, 1917
— 48 — színelőadás, melyben kongregánista tanulóink szerepeltek, tiszta jövedelme 1700 K volt. 5. A fegyelmi állapot a rendkívüli iskolai és társadalmi állapotok mellett is az egész tanév alatt megnyugtató volt. 357 osztályozott nyilvános tanuló közül 269 jó, 88 szabályszerű osztályzatot kapott. Iskolánk tudatában annak, hogy az immár négy év óta dúló háború milyen nagy és elszomorító pusztítást visz végbe nemcsak az anyagi, hanem az erkölcsi javakban is, és hogy ezen legsajnálatraméltóbb körülmény mily károsan befolyásolja az ifjúság erkölcsi életét is, működése körében minden alkalmat és eszközt felhasznált, hogy a gondjaira bízott ifjúság erkölcsi élete ettől a káros befolyástól megóvassék és fegyelem- és rendszeretete fejlődjék és megerősödjék. Figyelemmel kísértük tanulóinknak iskolán kívül tanúsított viselkedését és életét is és ily módon lelkületét lehetőleg megismerve, a szerzett tapasztalatok alapján arra úgy közvetve, mint közvetlenül befolyást igyekeztünk gyakorolni. Törekvéseink egyik legfőbb célja volt: hogy ifjúságunk gondolkodását és cselekvését vallásos és nemes érzelmek uralják és az önzetlen haza- és felebaráti szeretet lelkesítsék. Sajnos, a háború káros befolyása évről-évre több gondot és nagyobb körültekintést igényel az ifjúság fegyelmezése körül, különösen a családi nevelés hiányai és a társadalmi élet erkölcsi fogyatkozásai miatt. Éppen ezért iskolánk odaadó buzgósággal és szeretettel fékezte a többnyire ezen hiányokból eredő rendetlenségeket és kihágásokat; de következetes és lelkismeretes szigorúságot alkalmazott ott, ahol azt a fegyelmi kihágások szükségessé tették. A nagy gonddal és a szükséges körültekintéssel alkalmazott eljárásnak tudható be, hogy ifjúságunk erkölcsi és fegyelmi állapota megnyugtató volt. Súlyosabb kihágások csak néhány esetben fordultak elő, a javulás hiányában három tanulót kénytelenek voltunk el is tanácsolni. 6. A tanulmányi állapot a háború okozta káros befolyások mellett is kielégítő volt. A tanév végéig osztályoztatok 357 nyilvános és 59 magántanuló, összesesen 416 tanuló, kik közül megfelelt 332 (79'81%). Iskolánk a tanulmányi előmenetel érdekében a jelen nagy időkhöz méltó buzgósággal fáradozott, hogy a rendkívüli állapotok által okozott nehézségeket elhárítsa. A A háborús állapotból kifolyólag e téren is évről-évre nagyobb