Állami gimnázium, Eger, 1917

47 — használt, hogy nevelő és tanító munkálkodásában az ifjú lel­kében ápolja és fejlessze a vallásos érzést és igyekezett a hit­oktatóknak, mint a vallás-erkölcsi nevelés leghivatottabb őrei­nek munkáját tőle telhetőleg támogatni. Különös gondot fordí­tott arra is, hogy a különböző vallású tanulók necsak hitokta­tásban részesüljenek, hanem vallásukat felekezetűk által előírt módon gyakorolják. A róm. katholikusok hitoktatása az inté­zetben, a többi felekezeteké pedig iskolánk rendkívüli állapota miatt az illető hitközségek épületében folyt le. A róm. kath. tanulók minden vasárnap és ünnepnapon szent misét és szent beszédet hallgattak; továbbá a tanév folyamán négyszer és pedig a tanév elején és végén, karácsonykor és husvét előtt, ez alkalommal szent gyakorlattal kapcsolatban, áhítattal végez­ték a szent gyónást és áldozást. A „ref. ág. ev. és izr. vallású tanulók vasárnap, illetőleg szombaton és az ünnepnapokon szintén pontosan résztvettek saját templomukban az isteni tisz­teleten. A róm. kath. vallású tanulók vallásoságának és erkölcsi­ségének erősítése céljából alakult Mária-kongregáció a lefolyt tanévben is folytatta üdvös működését Nagy János dr. hittanár, préres buzgó vezetése alatt. A kongregáció a kegyes adomá- mányokból gyűjtött vagyonából a vele szoros kapcsolatban léte­sített Diák-Otthonban a lefolyt tanévben elsősorban a lakással és élelmezéssel segélyezte a szegénysorsú kath. tanulókat. A kongregáció vagyona a lefolyt tanévben is szép összeget kitevő kegyes adományokkal gyarapodott. Jelentékeny összeget ado­mányoztak az egri Főkáptalan tagjai, névszerint: Böhm dr. pré­post úr, Csekó prelátus úr 200—200 K-t, Debreczeni püspök úr, Koncz prépost-kanonok úr, Ridárcsik prépost-kanonok úr, Petrovics apát-kanonok úr, Ambrus prépost-kanonok úr, Há- mán apát-kanonok úr, Török prépost-kanonok úr, Venczell pré­post-kanonok úr, Kriston kanonok úr 100—100 K-t. Az intézeti ifjúság gyűjtés útján adományozott 622 K-t, Kronberger I. ér­seki titkár úr 50 K-t, Ács plébános úr és Tóth Tihamér hitta­nár úr 25—25 K-t, dr. Baranyay József úr 40 koronát. Ezenkí­vül a kongregáció vagyona igen jelentékeny összeggel gyara­podott dr. Tóth Tihamér hitoktató által a Diák-Otthon javára a városi színházban rendezett és nagy sikert aratott színelő­adásnak tiszta jövedelméből. A lelkes ügyszeretettel rendezett

Next

/
Oldalképek
Tartalom