Állami gimnázium, Eger, 1914

9 — vek alapján való képzést helyezték előtérbe. A kor követelmé­nyei szülte reáliskolák és a velük rokon gazdasági, kereske­delmi, műszaki és ipari iskolák a társadalom jólétét kézzelfog­hatóan előmozdították, miért is a német nemzet minden osz­tálya azokat kezdettől fogva felkarolta és teljes odaadással fej­lesztette. Ily módon ezen intézmény aránylag rövid idő alatt erős versenytársa lett a gimnáziumoknak. Ezen fellendülésnek volt a következménye, hogy az illetékes tanügyi körök és a társadalom már évekkel ezelőtt egyértelműleg követelték, hogy az érettségi bizonyítvány a reáliskolai tanulókat is jogosítsa az összes felső intézetek látogatására. A magyar reáliskolák félszázados múltra tekinthetnek vissza, mely idő alatt a kellő rokonszenv és támogatás nélkül is figyelemre méltó kulturmunkát teljesítettek. Sajnos, társa­dalmunk eddig még nem méltányolta reáliskoláinknak nem­zeti életünket helyes irányba terelő törekvéseit és nem indí­tott mozgalmat az 1883. évi középiskolai törvény ama elavult rendelkezéseinek megváltoztatása végett, melyek reáliskoláin­kat a gimnáziumok mellett háttérbe szorítják s fejlődésüket megbénítják. E tekintetben a német társadalomnak is küzdenie kellett azok ellen, akik bizalmatlanságból vagy féltékenység­ből idegenkedtek a reáliskolákat mindazon jogokkal felruházni, melyektől életképességük és társadalmi életre való hathatós befolyásuk függött, ámde a német társadalomban olyan nagy a nemzeti életerő, hogy előrehaladása útján mesterségesen hát­ráltatni nem volt lehetséges. Jellemző alapossággal, akadályt nem ismerő kitartással halad a kitűzött nagy nemzeti célok felé, melyeknek megvalósításában leghatalmasabb támasza láng­lelkű uralkodója, ki első sorban őrködik azon, hogy a német nagyhatalom felépítéséhez és megszilárdításához szükséges re­formok minden téren és minden irányban kellő módon és idő­ben létesüljenek. Az életbevágó és már teljesen megérett reál­iskolai kérdést is ő döntötte el, hatalmas szavával elejét vette a további vitatkozásnak és elrendelte az összes középiskolák egyenjogúsítását. Újabban igen örvendetes körülmény reáliskoláinkra, hogy középiskolánknak régóta vajúdó reformkérdését tudományok­ban rendkívül előrehaladott korunk igényeinek teljes átértésé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom