Állami gimnázium, Eger, 1913

I.

A középiskolai reform kérdéséhez.

Napjainkban alig van nemzeti közmívelődésünknek sürgősebben megoldandó kérdése a középiskolai oktatás reformjánál. Joggal mondhatjuk, hogy egész kultúránkat, közmívelődésünknek egész területét érdekli a kérdés, sőt azon szoros kapcsolatnál fogva, amely közmívelődésünket közgazdaságunkhoz fűzi, bátran állíthatjuk, hogy közgazdasági fellendülésünknek lényeges feltétele az erőteljes közmíveltség, melyet elsősorban a középiskola hivatott ápolni és terjeszteni. Igaz, hogy e közmíveltség nem kizárólag a középiskola nevelő és oktató munkáján fordul meg; az elemi és felső oktatás kérdései sem kapcsolhatók ki a közmíveltséget fejlesztő tényezőkből, ám a középiskolát már régebbi korok is úgy tekintették mindig, mint amely a közmíveltség közvetítésére első sorban hivatott, mert hivatása a nemzetet vezető értelmiség nevelése és értelmi, erkölcsi, lelki kiművelése. Már Salamon Ferenc így nyilatkozott 1873-ban »Közoktatásunk reformja« című kitűnő művében: »A köznevelés három főága közt, az, mely úgyszólván törzse valamennyi ágnak, súlypontja összes közoktatásunknak a középiskola. Ha ezeket helyesen reformáljuk, csaknem maguktól reformálva lesznek az elemi iskolák, egyetemek és akadémiák. Elemi iskoláink a jó középiskolából jó tanítókat kapnak, egyetemeink jó tanulókat.«

Érdekes kultúrtörténeti jelenség, hogy az egyes történelmi korok, különösen az utolsó századok népei sohasem voltak megelégedve a maguk iskolájával, első sorban a középiskolával: mindig jobbra és jobbra törekedtek. E törekvések különösen akkor lépnek előtérbe, valahányszor valamely kornak élet- felfogásában vagy világnézetében változások állanak be. A 19. században, a nemzetek demokratikus alapon való átalakulásáig