Állami gimnázium, Eger, 1911
14 a súlybeli kis különbségek és a színezés nehány jelentéktelen árnyalata által.“ Ezen fokozatos átváltozás nem végződhet a gáznemű halmazállapotnál. Miután a molekulák a kisütési csövekben való további ritkításnál mindinkább hosszabb utakat kénytelenek megtenni, míg egymással találkoznak, kellene, hogy annál inkább elveszítsék fizikai tulajdonságaikat. A visszamaradó molekulák most a negativ elektródnál — katódnál — negativ elektromossággal telnek meg és onnan elhajíttatnak. A fokozott ritkítású Geissler-féJe csövön át történő elektromos kisülés következtében az egész csövet a katódból kiinduló és elektronokból álló fénysugarak töltik meg; ezek a katódsugarak. A régebbi fizikusok azon nézete, hogy a fény kis anyagi részecskékből áll, melyeket a világító testek igen nagy sebességgel és egyenes irányban taszítanak ki magukból, képezi az u. n. sugárzási elmélet lényegét A katódsugarak megmagyarázására — épp úgy mint a fénynél — a hullám- és sugárzási elméletet használták fel. Lényegében a Crookes-féle felfogás is sugárzási elmélet és a sugárzási elmélet az, amely manapság is uralkodik. Előadása végén Crookes még felveti azt a kérdést, hogy a katód által ellökött részecskék molekulák-e, vagy pedig azon kis, oszthatatlan ősatómok, amelyek a mindenség alapját képezik? Következtetéseiben eljut azon határhoz, hol anyag és erő egymással találkoznak és megjövendöli, hogy a legnagyobb tudományos problémákat ezen határterületen fogják megoldani. A Crookes-féle elméletet azonban többen megtámadták, így Puluj, Schuster és mások, úgy hogy eredeti formájában nem tarthatta magát. Mindezek dacára Hittorf, Crookes és Schuster nézetei 'hkotják a mai elmélet magvát. ^ukatódsugaraknak a tudomány mai állása szerint ismert ° láthatatlanröv^en a következőkben foglalom össze: Ahol a, s-foben ffidsugarak a cső üvegfalátérik, ott az üveg zöldes- SétőTfüee A katöfc.al- A fluoreszcencia színe az üveg összesesen és tekintet néíküí’ ^dúlnak ki a katód felületére merőle- iránvban terjednek tovább. (Hittofnpzitiv sark) fekvésére, egyenes „arak egy pontba összegyüjthetők - éppcú anóddal a katódsu- fugarak I homorú tükör gyújtó pontjában találktfefigy a fény-