Állami gimnázium, Eger, 1911
13 ritkított gázokon keresztül az egyik vezető végéről, elektródról, a másikra megy át. Tulajdonképpeni felfedezőjük Plücker. Főtulajdonságaikat Hittorf egy 1869-ben megjelent alapvető értekezésben: .Az elektromosság vezetéséről gázokban“ irta le, de ezen munkájáról nem igen vettek tudomást. Crookes 1874-ben Hiltorftól függetlenül ugyanazon jelenségeket tapasztalta és ezeket mint újakat le is írta. Az ő érdeme, hogy gyönyörű előadási kísérletek által a fizika ezen részét a legnépszerűbbek egyikévé tette és hogy a katód- sugarak, vagy ahogy utána elnevezték, a Crookes-féle sugarak, megmagyarázására elméletet állított fel. Kutatásainak eredményeiről 187-4-ben Sheffieldben taitott előadást és ezen előadásának címe „Sugárzó anyag, vagy a negyedik halmazállapot“ volt. Midőn ugyanis az erősen ritkított gázok vizsgálata közben felfedezte a katódsugarakat, azok uj és jellemző tulajdonságaira helyesnek és jogosnak gondolta a Faraday-féle „sugárzó anyag“ név alkalmazását. A katódsugarakat magyarázó hipotézise szerint az anyag a kisütési csövekben a negyedik halmazállapotban, nevezetesen a sugárzó anyag állapotában van„ miután oly tulajdonságúnak látszott, mely a fény- és melegsugarakra emlékeztetett. Elméletének kifejtése közben Crookes maga irja: „Ha a szilárd halmazállapotból a cseppfolyósba és a légnemübe megyünk át, a fizikai tulajdonságok száma és különbsége csökken, ameny- nyiben minden uj halmazállapot nehány oly tulajdonságot veszít,, amely az előbbihez még hozzátartozott. Ha szilárd testeket cseppfolyósakká változtatunk, akkor szükségképpen eltűnnek a kemény és lágy közötti összes különbségek; kristályos és más formák elpusztulnak, átlátszatlan, színes testek sokszor átmennek szintéi*3 lenekbe és átlátszókba és a részecskék általános mozp,'!'"’n^ sága áll be. ... , „ , , Jthoz, akkor a Ha tovább megyünk a gaznemu halmaz^usztu, d A g testek jellemző tulajdonságai közül még £zóság áItalános tu|.' hatalmas különbségei is elvesznelgaiftiasság -s. A testek csak az donsággá lesz és éppen -’-es a sűrűség, keménység, átlátszatlan- anyagok sorozatáig és alak különbsége, mely a szilárd testek ság, szűkök számát majdnem végtelenné teszi, most pótolva van és f