Állami gimnázium, Eger, 1910
8 lenné, nyomorulttá teszi, az egyrészt a társadalom intézményeinek összessége, másrészt a tudatlanság, meg a babonák, előítéletek, hamis ismeretek végtelen tömege. Nem gondoltak azonban a felvilágosodás harcosai arra, hogy az emberiségre nehezedő sok baj forrását magában az emberi természetben keressék. Az egyénről, az emberi természetről e század igen optimista nézeteket vallott. Rousseau szerint a Mindenható az embert jónak, nemesnek alkotta, fogékony lelket, érző szivet adott neki, értelemmel és testi erővel ruházta fel, ha mégis megtaláljuk benne a rosszat, ha mégis szerencsétlen vagy tudatlan, a társadalomban kell keresnünk a baj forrását, nem az egyénben, nem az emberi természetben. Ezeket előrebocsátva, könnyű lesz megértenünk a felvilágosult- ság harcának közvetlen törekvéseit meg végső céljait. Küzdeni fognak tehát minden ellen, ami az embert rabbá teszi, ami értelmét vagy erkölcsi tisztaságát megrontja: az állami és társadalmi intézmények, a tudatlanság, babonák és előítéletek ellen. Ily módon felszabadulva, az egyén vissza fogja nyerni a természettől kapott s a társadalom által elrabolt ősi örökét: erkölcsi tisztaságát s az igazságot kereső és megtaláló értelmét. így azután alakulni fog egy újabb, tökéletes társadalom, melyben — akárcsak a mesebeli aranykorban — a boldogság és ártatlanság fognak uralkodni. A közvetlen cél tehát az egyén felszabaditása a társadalommal szemben, a végső cél az uj, ideális emberiség megalkotása. Az emberi, egyéni szabadság ellenségei között mindenesetre legszembeötlőbb a despotismus, önkényuralom. Érthető tehát, hogy a felvilágosultság harcosai hevesen fogják a zsarnokságot támadni. Régi mozgalom volt már ez. A renaissance óta sűrűn akadnak költők, jogtudósok, bölcselők, akik ellenségei voltak az önkény- uralomnak, veszedelmesnek tartották azt a nemzetre, a nép számára követelték a hatalom ellenőrzésének jogát, sőt sokan azt hirdették, hogy a zsarnokot a nép felelősségre vonhatja, meg is ölheti. Akadtak oly rajongók, akik e barbár tanokat követve, orgyilokkal támadtak uralkodójukra, s akadtak olyanok is, akik az ilyen királygyilkosokat, mint a nép bosszújának eszközét, végrehajtóját, dicsőítették. A XVIII században különösen a szépirodalom, első sorban a tragédia izgatott szenvedelmes hangon a zsarnokság ellen. Kedvelt tárgya lesz a szomorujátékoknak a zsarnokság elleni küzdelem. Ilyen tragédiákat írt például az olaszok nagy tragédia- irója, Alfieri, számos ily darabja van Schiller Frigyesnek, sőt
