Állami gimnázium, Eger, 1909
17 tetlenitik, zengzetté alakítják. A dalnak a folyama nemcsak egy, hanem — a mint a felhozott költemény taglalásánál látszik, — több is lehet. így a jelen költeménynél nem kevesebb mint nyolc lírai folyamot vesz észre. És épen ezen folyamok, ezen lírai szökdelések, vagy mint ő mondja ezen lirai öntáncok adják meg a dal valódi becsét; legyen ellentét az érzelmekben, olvassza össze a költő a késért lirai édessel, a komolyt a játszival. Eszünkbe jut ezen gondolatnál egy számottevő esztétikusunk egyik dalmeghatározása, hogy a dal egy köny a szemben, egy mosoly az ajkon. S valóban, mikor ily érzelemellenfétek, fokozatok vannak a dalban, majd emelkedések, majd pedig, hogy úgy mondjuk, leereszkedések, akkor úgy tűnik fel, mintha a dal táncot járna, mintha táncot lejtene. Szemere sok költőnél mutatja - ki az érzelmeknek ezen kettős tartalmát, különösen hazafias költőinknél; és erre nézve felhozza például Balassát, a ki egyrészt örvend a magyar hírén és dicsőségén, de másrészt sajnálkozik, hogy a korabeli magyar már nem az, mint a hajdaniak voltak s már egészen megromlott nép; és hivatkozik Berzsenyire, a ki lirai szökellésekkel ugrál a keserűről az édesre a múlt korról a jelen korra. „Romlásnak indult hajdan erős magyar.“ Árpád vére miként fajul, a hajdani erős magyar most sybarita váz. Kimutatja ezt Kisfaludy Károly „Rákosi szántó“- jában, Kriza „Székely ifjá“-ban, de főleg Vörösmarty „Szózat“-já- nak gyönyörű és a részletekig ható fejtegetésében. Egyszóval Szemere a lírában a legfőbb súlyt az érzelemre helyezi és mint maga mondja: „A lyrában legjobban kell szerepelni az érzelemnek; olyan legyen az, mint a zene, mely a nélkül, hogy gondolatokkal volna megterhelve, megindít, sőt könyekre is fakaszt.“ Az utóbbi fejtegetésből önként következik Szemere szerint egy másik kelléke a lírának és ez a hangulatváltozás. A hangulatra nézve azt követeli Szemere, hogy igaz és valódi legyen, ez pedig első sorban és mindig úgy érhető el, ha a költő saját és nem egy harmadiknak a személyében szól. Mert szerinte „valahányszor nem az első, de harmadik személyben jelenik meg: mindannyiszor nem saját maga dalol, hanem mást daloltat; s ez semmivel sem több, mintha csak beszéltetné azt, következőleg a lyrai elragadtatás és ömledezés, merengés és ábrándozás, józan és hanyag, közönbös és részvétlenszerü puszta beszéddé ábrándul alá.“ Ez a követelés már magából a lira lényegéből következik, hiszen a lira az én 2
