Állami gimnázium, Eger, 1909
12 Szemerének valami uj vonása, nevezetesen a két mozzanat (nemtői orgánum, inspiráció) egymástól való elválasztása; mert végfő esetben mit szoktunk inspiráció alatt érteni ? Nem egyebet, mint a költőnek azon — hogy úgy mondjuk — természetfölötti állapotát, melyben teremteni képes és így a kettőt egymással fel is cseréljük, míg Szemere a kettőt kiilön-külön veszi. A nemtői orgánum nála a teremtés, az alkotás körébe tartozik, míg az inspira- tio inkább az érzelmek világában játsza a főszerepet, amennyiben a költői lelket érzelemre serkenti. Ezekkel a gondolatokkal találkozunk sok helyütt Szemere eszthetikai munkáiban, bírálataiban és, magyarázataiban, a költészetre mint művészetre és a költőre mint művészre vonatkozólag. Sokat foglalkozik Szemere a műfajok között a lírával, mely úgyszólván egyedüli a műfajok között, mely körűi minden gondolata forog. Nem adja ugyan ezen műfaj meghatározását, de sok megjegyzésével és észrevételével mégis közelebb hoz ennek valódi fogalmához. így első sorban ő a lírában, a lírai dalban szűkszavúságot kíván, de a mely szűkszavúság mégis sokat fejez ki az ő szava szerint: „annál lyraibb a dal, minél kevesebb szó által értjük és érezzük a lyrai érzelmet.“ Ez a kívánalom azonban nem zárja ki az ismétléseket nemcsak az érzelemben, de még a szavakban sem, mert Szemere szerint az érzelem akkor sem hiszi magát szükölködőnek, midőn ahhoz, kit vagy mit szeret, kétszer, sőt háromszor is vissza-visszatér, vagyis midőn ismétel. Érdemes Szemerének a következő szavait figyelembe venni: „Mind életünk hite, mind irodalmunk tana szerint magasabban és így nehezebben elérhető rangfokon véljük lenni az elbeszélés és színházi munkák költészeteit, kik embert és nyelvet nem egészen ugyan, de igen nagy részben a valódi vagy a külvilágból hoznak fel s legfőbb s legszükségesebb kötelességök a felhozottakat saját köl- tészi, csupán lirai érzelemhez tartozó bensőségök felhasználása nélkül tisztán, szűzen és teljesen, szóval és tettel működtetni. A lyrikust, ki az egymással ellenpólusu kettős világban kénytelen élni, két társával, ha nem egyenlő, legalább hasonló rangfokra érdemesíthetnők. Méltán erénynek ismerhetjük el benne, ha mind vágya, mind élve saját, önmagához illőleg és méltólag jelenik meg. Tagadhatatlanúl nehéz feladat. Mint minden művészet, szintúgy minden nyelvművészet (s :ide sorolhatjuk a szónokot, bölcsészt és történetírót) több osztály
