Állami gimnázium, Eger, 1908

29 uzsonnával még megszerzi a mulatságot, hát olyan kedves délutá­nok lesznek ezek a kis társaság részére, hogy vidámsággal, bol­dogsággal telik be minden ártatlan gyermekszív és megőrzi sokáig e kedves délutánok emlékét (a hogy én is azokat emlékezetemben még mindig őrzöm és visszasóhajtozom). A szülök pedig csakhamar tapasz­talni fogják, hogy nem lesz kedvesebb örömük, mint a vidám, ártatlan gyermekek mulatozásának szemlélése, kacagásuk hallgatása. Nem zárkozom el azelől, hogy az ilyen vasárnapi kis tár­saság hébe-hóba vegyesen, fiúkból és leányokból álljon; játsszanak benn (avagy az udvaron) másfajta társasjátékokat is. (Pl. Nem igen, fehér, fekete; Mivel van a hajó megrakva, stb. — A szabad­ban sorra kerülhetnek erősebb mozgással egybekötött játékok is, pl. labdajátékok, Komámasszony, hol az olló, Kikopogó, stb.) — Sok víg órának lesznek e játékok forrásai; természetes dolog, hogy a szülők most se hagyják magukra a gyermekeket, gondoljanak többször rájuk, érdeklődjenek aziránt, hogy mit csinálnak, illedel­mes, jó játékot játszanak-e (s pl. ha az zálogos, hogyan történik a zálogkiváltás). Itt is első föltétel, hogy csakis illemet-tudó, jól nevelt leányok és fiúk legyenek együtt; a leányokra is erősen kell ügyelni, mert — sajnos — nem egyszer a szabadabb hangot ők ütik meg. No de ott van a gondos papa vagy mama és tapinta­tosan helyes mederbe tudja terelni a beszélgetést, a játékot. — Az illedelmes, jól nevelt leányokkal való együttlét a fiúkra csak nevelő, nemesítő hatású lehet. Jobban ügyelnek beszédjük tónu­sára, modorukra ; előzékenység, udvariasság, szolgálatrakészség : a gyöngédebb nem iránti eme lovagias erények, nem igen fognak bennök kifejlődhetni, ha folytonosan csak magok között vannak. A tánc-tanulásról is akarok itt egy pár szót szólani. Ami magát a táncot illeti, hát bizony én azt — másokkal együtt — egészségtelen, sok tekintetben káros mulatságnak tartom. Mondják, hogy a tánccal ügyes testmozdulatokra, rugékonyságra teszünk szert. Nohát én azt hiszem, hogy mindenféle rezgőnél, valcernél, csárdásnál, négyesnél a friss levegőn játszott sportjátékok (pl. a tennisz) sokkal jobban fogják ezt a célt szolgálni. Csak nem fogja senki a táncot „egészséges testfejlesztő sporténak minősíteni ? ! — De ha már okvetlenül meg kell lennie, hát kérjük a tisztelt szülő­ket, jól ügyeljenek arra, ki az a táncmester; s kiket hoz össze egy táncoló-kompániába. Ne is maradjanak el egyetlenegy óráról sem ; ha pedig nincs ideje a szülők egyikének sem a fiú vagy leány

Next

/
Oldalképek
Tartalom