Állami gimnázium, Eger, 1907

Ill az egész várost áttekinthettük és melynek panorámájában sokáig gyönyörködtünk. Nem egészen két óra alatt jutottunk el Kolozsvártól Tordáig. Négy alagúton haladtunk és a hold világánál az Aranyos nyílt terét pillantottuk meg. Az Erzsébet szállóban elkészített jó nyugvóhelyre fáradva tért vándorcsapatunk, hogy azután másnap újult erővel folytassuk kitűzött feladatunkat. Két nap volt szánva a tordai időzésekre. Az ősi Dáciának nem egy emléke van még e zen érdekes földterületen, amelyet a természet sok kincsesei áldott m eg és melynek lakóit nemcsak szives szeretetreméltóságukról, hanem kiváló szorgalmukról és ügyességükről is megismertük. Első nap délelőttjére célul volt kitűzve a híres tordai sóbányák megtekintése. Szinte természetesnek fog feltűnni, hogy tanítványaink mohó érdeklődéssel néztek ezen látvány elé. Volt is mulatságban bőven részük, amikor felvéve a bányászok fehér köpenyét, kezük­ben az égő gyertyával az 520 méter hosszú alagúton át a bánya aknáihoz jutottunk. Sajnos, szünetelt a munka, de szeretetreméltó vezetőnk, Péter Antal polg. iskolai tanár úr, a legrészletesebben megmagyarázott mindent, ami a bányászat megértéséhez szükséges- A sót öt aknában fejtik a téli hónapokban és az aknák közül sokáig időztünk a középső, igen érdekes formájú József bányánál, amelynek erkélyéről kipróbáltuk a 16-szoros visszhangot. A geológiai kutatások bebizonyították, hegy az egész vidéken a rómaiak idejében számos sóbánya volt, amelyek utóbb teljesen beomlottak és felettük sóstavak keletkeztek. Egy ilyen sós tóban, a kincstáriban meg is fürödtünk. Hogy ezután a jól elkészített ebéd nagyon ízlett, az csak természetes. De sokáig nem pihenhet­tünk. A mai nap másik fő programmpontja volt: a tordai hasadék megtekintése, melyet már a népmonda is megörökített. Az Aranyos balparti dombjainak fensíkján két órán át tartott utunk, míg hazánk ezen természeti szépségét megpillan­tottuk. Felejthetetlen marad az a látvány, amint a hasadék a mész­kőláncolatot áttöri és a melyen a Hesdát folyócska vize zuhog végig. A széles hasadékot két oldalt folyton változó regényes sziklaképződmények kisérik, melyek tetemes magasságra emelkednek. Közben egy-egy forrásra bukkantunk, amely a hegytetőről folyik alá. A sziklafalak tövében levő két nagyobb barlangot is meg­tekintettük és különösen érdekes volt az egyik, melynek tágas,

Next

/
Oldalképek
Tartalom