Állami gimnázium, Eger, 1906

Szemere Pál mint költő és nyelvész.

Szemere Pál élete.

Kevés olyan korszak van irodalmunkban, mely kihatásaiban, eredményeiben annyi gyümölcsöt termett volna, mint a nyelvújítás kora. Irodalomtörténetünk egy lapján sem találunk egyszerre annyi fényes nevet, melyek az önzetlenség, buzgó munka, csüggedetlen lelkesedés fényében jelennek meg, mint ebben a korban, mikor nyelvünk megifjitása, költészetünk fellendítése, megteremtése játszik le szemünk előtt, mely nagy alkotások tisztelt nevekhez fűződnek. És mégis, talán irodalmunk egyetlen korszaka sem annyira feldolgozatlan, mint ez, a mely pedig nem rég végezte a teremtés munkáját ; előtte sötétség volt, utána lett csak világosság. A mondák és kódexek homályos kora, az antireformáció izgalmas harcai és a vitatkozó ellenfelek sokkal tisztábban állanak előttünk, mint ennek az alig egy százada küzködő korszaknak alakjai, a kikben volt hit törekvéseik igazsága iránt és remény azoknak teljesülésében és habár derengést, hajnalodást nem igen láttak, még sem hagyták félbe azt a munkát, a mely megszülte költészetünknek Vörösmartyt, Petőfit, Tompát, Aranyt és a többi nagy alakot, a kik olyanokká —• mint a minők — nem lehettek volna ezek nélkül az elődök nélkül.

Ennek a kornak egyik nagy szereplője, irányitója a Ka- zinczy-kör egyik legérdemesebb tagja Szemerei Szemere Pál, ki egy hosszú életen keresztül mindig buzgón áldozott azon az oltáron, melynek istennője a magyar irodalom, mert róla is igazán áll, a mit Kazinczyról mondanak: hogy csak az irodalomnak s az irodalomban élt. És erre nagy szükség volt akkor, a mikor még irodalom is alig létezett, nyelvünk színtelen, költészetünk a krónikások tárgyait zengte, alkotókat, írókat teremteni kellett. Szemere pedig, mintha erre született volna. Még mestere Kazinczy sem tudott úgy buzdítani, lelkesíteni, annyi uj irányt, uj utat megmutatni, mint Szemere, a ki éles szemével rögtön felismerte a tehetséget