Állami gimnázium, Eger, 1905
II. Elméletek az akaratról. Nem célunk, hogy áttekintsük az akarat kérdésének a történetét. Inkább a modern elméleteket fejtegetjük, azokat a törekvéseket, melyekkel a problémát a psychologia, az ethika, a statisztika, vagy a történetphilosophia szempontjából akarták megvilágítani. Elénk mered a nagy Leviathan, a philosophusok szörnyetege: a liberum arbitrium indifferentiae titokzatos gnómja. Az elméletek zűrzavara, az ész agyarkodásai, a dialektika merész játékai, a gondolatok zagyva hullámzása megdöbbentően sejtetik, hogy a kérdés egyike a legsúlyosabbaknak. Valóban, a probléma, szabad-e az akarat vagy nem, úgy foglalkoztatta a theologusokat, mint a bölcselőket és a jogtudósokat a művelődés legrégibb korszakaiban éppen úgy, mint napjainkban. Luther az „abnegatores Christi“ vádjával illeti azokat, kik szabadnak mondják az akaratot. Schopenhauer összefoglalja a kérdés egész irodalmát, s mikor így magát a histo- rikumot áttekintettük, arra a meggyőződésre jutunk, hogy ennek a pontnak a fejtegetése valóságos philosophiai „tetemrehívás.“ Schopenhauer a philosophusok közül Humeot, Hobbest, Pristleyt, Spinozát s Kantot említi, mint akik az akarat meghatározottságának a legtisztábban látó hirdetői voltak. Amit Hobbes hirdet: voluntary actions are necessitated,*) vagy amit -Spinoza vall: voluntas causa indiget,**) vagy hogy a szabad akaratról keletkezett illusiónknak az az oka, hogy nem ismerjük a motívumokat, melyek cselekvésre késztetnek, lényegében csak Schopenhauer elméletének a sejtelme, vagy hogy világosabban szóljunk, vázlata, vagy hogy genetikusán szóljunk, kezdete, vagy hogy metaphorát használjunk, forrása, melyből merített, az az alap, melyre felépítette akarat-elméletét. Ez az elmélet egyike a legmélyebbeknek és a legkomolyabbaknak, ha *) Az akarati tények okszerűek. **) Az akarat rászorult az okra.
