Állami gimnázium, Eger, 1905
' arra gondolunk, hogy a dolog velejébe lát, hogy miután finom iróniájával nevetségessé teszi a felsőbb kegy teremtményeit*) s hogy rámutat a ratiocinationes nugatoriae léha ürességeire, azokat a tényezőket emeli ki, melyek az akarat lényegéhez tartoznak. Soha nem akarunk, ha valamely motívum arra nem késztet, hogy akarjunk valamit. Nélküle éppen úgy nem tudnánk cselekedni, mint nem volna mechanikus vagy kémiai változás valamely ok közbejötté nélkül. Csak az az ember mondja, hogy teheti azt, amit akar, akinek nincs philosophiai belátása. A tettnek feltétele, mondjuk, alapja a jellem. Schopenhauer világosan mondja, hogy a motívum és a jellem határozzák meg az akaratot. Minket különösen az érdekel, hogy mit használhatunk fel Schopenhauer akarat-elméletéből? Ha az akarat két sarka a motívum és a jellem, akkor a nevelőnek a pólusokhoz kell férkőznie. De nagy a veszedelem a „sarkvidékekben, nagy, vagy mondjuk nagyobb, mint első pillanatban sejte- nők. Ha a gyermek akaratát akarom nevelni, motívumokat szolgáltatok neki s jellemére építek. így akarjuk azt, ha helyesen akarunk, vagy ha lehet máskép akarni, mint akarhat az, ki megismerte Schopenhauer elméletét. Az embert azt különbözteti meg az állattól, hogy míg erre csak szemléleti képzetek hatnak, addig az ember a legelvontabb fogalmaknak, mint ható motívumoknak az erejére is cselekvésre képes. „Az elmének ismeretek és mindennemű belátás által való kiművelése azért fontos erkölcsi szempontból, mert ajtót nyit ama motívumoknak, melyektől anélkül el volna zárva az ember.“ (50. 1.) Ez így nagyon szép és igaz is, csak azt nem tudjuk en fin de compte, hogyan is lesznek azok az ismeretek motívumokká ? Mondom, ingoványba csalt a „köd előttem, köd utánam“ boszorkányszava s elképzelem, hogy megindult Macbeth erdeje, csak azt nem tudom, hogyan? Schopenhauer paedagogiai koncot dobott elénk: hogyan alakíthatjuk át az ismereteket motívumokká? így jártunk az egyik sarkon. Nagy baj van a másikon is. Rideg fatalismussal vallja, hogy a jellem velünk született, mintha Calvint hallanók: la semence du mal est enclose dans notre áme. Pedig nincs így egészen, mert ha a „mester szavára esküvő“ buzgósága fogna el bennünket, Schopenhauernek bizonyára igazat adnánk. De ő maga mondja, hogy a jellem sokszor kifürkészhetetlen, mint homályos gyakran a motívum is: ezért nem vezethetjük le a két *) Ezek az egyetemek philosophia-tanárai, kiken Schopenhauer sokat gúnyolódott. — 7 —
