Állami gimnázium, Eger, 1905
11 rat-tényezőkre vonatkozó eszméket keressük, valóban érdekes eredményekre jutunk. Legelőször Ribot meghatározásai ragadják meg figyelmünket: La volonté est la réaction individuelle, vouloir est choisir pour agir.*)“ (115.) Tehát a legszellemesebb alakban fejezi ki azt, amit a német philosophia olyan terjengősen fejteget, hogy az akarat két tényezője: a motívum, melyet Ribot „tendance á 1' action“-nak nevez és a jellem, melyről azt mondja, hogy az akarat-jelenségekben ez az assise derniére. Az akarat a lelki életnek nemcsak elemi megnyilatkozása, de betetőzése is „La volonté est le couronnement, le dernier terme d' une évolution.**)“ (74.) Ugyanaz az eszme, mit Maudsley úgy fejezett ki, hogy az akarat a természet legcsodálatosabb alkotásának „tökéletes felvirágozása,“ lassú fejlődés eredménye, mint azt Schneider Ribot-val egy időben, de tőle egészen függetlenül bebizonyította. Mi derül ki Wundt, Höffding és Ribot fejtegetéseiből ? Bizonyára az, hogy a paeda- gogia eszménye csak az akarat nevelése lehet. Ribot éles szeme észreveszi, hogy az érzelmeknek, a kedélyállapotnak milyen nagy a hatásuk az akaratra. Ezért mondja, hogy a gyermek elfajult hajlandóságaival szemben olyan antagonisztikus kedélyállapotokat teremtsünk, melyekből egészséges akarat fakadjon. Maudsley és Lewes, Ribot mesterei kiemelik az impulse by ideas fontosságát, a gondolatoknak az akaratra gyakorolt hatását, de ezt a francia tudós így módosítja: L' intelligence n' ágit sur la volonté que par 1' intermédiaire de la sensibilité.“ Tehát az érzelmi világ közvetítő szerepet játszik és csak így érthető meg az eszmék nagy befolyása az akaratra. Fordítsuk ezt le paedagogiai nyelvre: eszmékről kell gondoskodnunk, hogy azok a gyermekre motívumokká váljanak. Ezt már Schopenhauer is mondta, csak a quo modot mellőzte, de Ribot lélektani fejtegetéseit olvasva, arra gondolunk, hogy az ismeretek csak úgy válhatnak motívumokká, ha azokat az érzelmi világgal kapcsolatba hozzuk. Míg Ribot a leglelkiismeretesebb pontossággal igyekezik az akarat kérdését megoldani, addig Félix Le Dante c, a Sorbonne embryologia-tanára az akaratot csupán illusiónak tartja. „Le déterminisme biologique et la personnalité consciente“ című tanulmányában (2-éd 1904.) fejti ki az akaratra vonatkozó néze*) Az akarat az egyéni visszahatás, akarnunk választást jelent, hogy cselekedni tudjunk. **) Az akaratfejlődésnek a betetőzése, utolsó határa.
