Állami gimnázium, Eger, 1897
8 arcza sötét, komor felhőkbe borul. Neje kérdi, mért van mindig egyedül „bús képzetekkel társalogva csak." Macbeth azt feleli, hogy inkább dűlne össze a világ, mintsem félve üljön asztalához s rémálmokat vigyen nyoszolyájába, melyék éjszakánként gyötrik. Jobb lenne meghalnia, mint e lelki kinpadon vergődni folyvást, s gyötrelmesen végigszenvedni a lelkiismeret skorpióinak mardosását. A lakoma előtt a gyilkosok meghozzák Banquo halálhírét. Eleinte nyugalmát nem vesziti el s gonosz tettét ügyesen palástolva szól: „Mind együtt volnánk országunk előkelői, Csak még kegyeltünk Banquo volna itt" .... Ekkor megjelenik Banquo szelleme s a Macbethnek fennhagyott üres helyre ül. Macbeth, a nélkül, hogy ezt észrevenné, folytatja beszédét: „Kit jobb szeretnénk szoretetlenségről Vádolni, mintsem baleset miatt Sajnálni" .... A jelenet imigy folyik tovább : Rosse: „Távolléte, Sir, saját ígéretére vád. — Felség, kegyeskedj Közénk leülni." Macbeth: Nincs üres hely. Lenox: Itt Felségedé fenntartva van. Macbeth: Hol ? Lenox: Itt. Kegyelmes úr ! De miért riad meg úgy Felséged ? — — Macbeth : Ezt melyiktek tette ? Lordok: Felséges úr? Macbeth: (a szellemhez) Nem mondhatod, hogy én tevém ! Ne rázd rám véres fürtidet. Rosse: Urak, keljünk fel, a király rosszul lett. A királyné tartóztatja a főurakat: Ne is figyeljenek a férjére, majd elmúlik a baja. Elhiteti velük, hogy a király gyakran van igy s volt ifjúsága óta. Bátorságot akar Macbeth leikébe csepegtetni s a látomást épp úgy, mint a légben lebegő tőrt „félelme rajzolatjáénak mondja; arczának torz vonásai, halálsápadtsága s tagjainak vonaglása csak asszonymesébe illenek. Mitől fél? Hát egészen megbénította az őrjöngés. Macbeth kissé összeszedi erejét s kifakad a halott visszatérő lelke ellen. Banquo szelleme eltűnik. De a káprázat oly
