Állami gimnázium, Eger, 1894
parancsoló dogma alakjában jut tudomására, vagy igy van nyújtva. Pedig az ifjúság fejlődő szelleme sóvárog a valóság után és a valóság iránt nincs veleszületett antagonismusa tisztán azért, mivel esetleg erkölcsi vagy vallásos valóság. Az elvontan oktató és rideg alakot, valamint az önhitt modort, melyben nyújtják, veti meg. A legfontosabb probléma az, hogy a serdülés ezen korában a nevelés leginkább életbevágó elemei mikép nyújtandók. Meggyőződésem az, hogy ez csak az irodalom közvetitésével nyújtható, és magát az új szövetséget is csak mint irodalmi művet kellene olvasni. Az irodalom által oly bőségesen nyújtott szók, kifejezések, eszmények a szellemet öntudatlanul magas motívumokra és az élet czéljának helyes felfogására ösztönzik. Természetesen nem szabad azt a végzetes botlást -elkövetnünk, hogy a valóságból didaktikai leczkét csináljunk. Gondoskodjunk róla, hogy meg legyen értve és magyarázva, a hatást pedig bízzuk reá. Röviden: valamint a nyelv alaki vagy elvont módon kezelve a fiút a nélkül, hogy tudná, a logikával ismertette meg, ép úgy a nyelv tárgyi oldala az erkölcsi élet minden viszonyába vezette be a nélkül, hogy tudná, hogy így tesz. A töredékekből fokozatosan egészet alkot. Azzal végzem, hogy a nyelv, mint alaki disciplina, az iskolában lehetséges tiszta disciplinák között a leghatható- sabb és legáltalánosabb; és viszont, mint tárgyi, az ember szellemét nevelő tényezőknek is leghathatósabbja és legál- talánosabbja. 3. De ez nem minden ; mert a nyelv a művészet legáltalánosabb tanítója. Távol van tőlem, hogy arra a sokat feszegetett kérdésre feleljek, mi a művészet. Érvem érdekében bátorkodom azonban a következőkre. A művészet a szép concret alakban. És mi a szép ? Midőn azt mondjuk, hogy valami szép, complex jelentésű szót használunk; nincs más szó, mely egyedül fejezhetné ki. De ez a szó által nyújtott fogalomnak legalább fontos tényezője: a szép valamely dolog maga nemében való tökéletességének az érzése, a faj eszménye. Ezen előadás előbbi részében azt mondtam, hogy a görög areté-1, valamely dolog kitűnőségét (vagy tökéletességét) faja szerint, úgy tekinthetjük, mint a mely egy szóban foglalja össze valamely ember nevelésére való törekvésünket, és igy a magunk nevelésére való törekvést is. Mindenkinek, a
