Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1940

67 hanem végrendeletében is hálásan gondolt nevelőintézetére. A nevét viselő alapítvány összege 5500 P, s ennek jövedelmét az intézet Mária- kongregációja és Eucharisztikus Szövetsége együtt, továbbá ének- és zeneköre, Koháry István-cserkészcsapaía és tanulmányi kirándulása élvezi egyenlő részben. — Az 1929-ben létesített második alapítványunk­nak, az 1000 P-s István—//onu-juíalom díjnak magát elrejtő alapítója, intézetünknek mindvégig jeles tanítványa, az évi jövedelmet tanulmányi kirándulásra jutalmi segélyül szánta hálából az intézet iránt, amely „családjának sok tagját látta már el az életre szükséges és értékes útravalóval, s amelyben legutóbb is két kedves fia végezte be közép­iskolai tanulmányait“. — A harmadikat az Egerben köztiszteletben álló Péró-család létesítette 500 P alaptőkével „Péró János és felesége, Zombory Mária Emlékére igaz szereíefe és hálája tanúbizonyságául szegénysorsú, szerény, példás magaviseletű s jó előmenetelű katolikus tanuló javára“. — A negyedikkel intézetünk mindig hűséges tanít­ványa I. b. Maczky Gyula ny. közs. főjegyző s földbirtokos 1936-ban nevelőintézetében nemcsak magának állított mindenkor hálát fakasztó emléket, hanem szeretett bátyjára, dr. Maczky Valér-ra, az intézetnek 1877-1907. években működött nagynevű tanárára, a jeles szónokra is ráeszmélfeti a jövő nemzedéket. A „dr. Maczky Valér jutalom-alapít­vány“ tőkéje 1000 P; kamata annak a felsőbb osztályú tanulónak jut, aki a szónoki előadásban különösen jeleskedik, vagy ennek készségét és képességét ígéri. — Mindezen alapítványokat a nagym. VKM 101.079/1937. VIII. 1. sz. a. jóváhagyólag tudomásul vette. — 1935-ben az Egri Közalkalmazottak Beszerzési Csoportjának (EKAB) és a Közszol­gálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége (KANSz) Hevesmegyei Csoport­jának vagyonmaradványaiból közszolgálati alkalmazottak gyermekeinek javára, Szikszay Gyula ny. kir. járásbíró, mindkét alakulat volt ügy­vezető elnöke a világháború viszontagságaira emlékeztető és a ciszterci és állami gimnáziumok között 500—200 P megoszlással 700 P-s ala­pítólevelet tett le intézetünk igazgatóságának kezelésébe; az alapítványt a nm. VKM 08.720/1935. VIII. 1. sz. a. jóváhagyólag tudomásul vette. I. b. özv. Buschfa Adalberfné végrendeletének intézkedéséből az egri főkápfalan „Cseresznyés Antal és neje Menyhárt Paulina-alapítvány' címen évenként 2 fiú-nevelési ösztöndíjat adományoz (összesen 23.200 P törzstőke évi kamatai) iskolánkba járó egri születésű, középosztályból származó jó és derék tanulóknak az érseki Szent József-internátusban történő neveltetésére; „Buschfa Adalbert'-alapítvány címen évenként 10 ösztöndíjat adományoz (összesen 23.200 P törzstőke évi kamatai) egri születésű, középosztályból származó jó és derék tanulóknak. — E két alapítványt a nm. VKM 22.757/1939. ein. sz. alatt hagyta jóvá. Nevelővárosa és nevelőintézete iránti háláját és szeretetéí meg­ható hűséggel és szeretettel mutatta meg Hagyó-Kovács Gyula ciszíer­5*

Next

/
Oldalképek
Tartalom