Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1940

68 cita, gazdasági főtanácsos, felsőházi tag, a Rend előszállási uradal­mának jószágkormányzója. „Öszföndíjalapífvány Foglár György emlé­kére" címen 100 db. Hungária Egyesült Gőzmalmok R. T. részvényt (egyenként 15 P) adott át iskolánknak azzal a céllal, hogy az érték­papírok osztalékából tehetséges földműves sarjakat segítsen főiskolai tanulmányaik eredményes elvégzésében, s ezáltal elősegítse a világi élethivatásokban a földműves családból származó tehetségek becsü­letes érvényesülését. Az alapítólevélben előírt feltételek mellett a VII. vagy VIII. osztályban elnyert ösztöndíjat az ösztöndíjas gimnáziumunk elhagyása után is élvezi főiskolai tanulmányainak szabályszerű időben való befejezéséig mindaddig, amíg őt arra sikeres tanulmányai és kifogástalan erkölcsi magatartása alapján a Ciszterci Rend egri gim­náziumának igazgatója a tanári testület meghallgatásával méltónak találja. — Ez alapítvány jelenleg felterjesztés alatt áll a nm. VKM-hez jóváhagyás végett. Egyelőre még nem hivatalos alapítványként, hanem az adomá­nyozók szándéka szerint intézeti letétként kezeljük a következőket: az 1911-ben éreffségizeíf öregdiákok 94977 P-s „Kassuba Domokos“ jutalom-alapítványa, melyet nevelőintézetük iránti példás hűségből tettek az 1937/38. iskolai évben mindig hálás tanítványai. Nem hivatalos alapítványként, hanem az adományok szándéka szerinti intézeti letétként kezeljük az 1912-ben éreffségizeffeknek egykori tanáruk dr. Unger Barnabás emlékére tett 425'28 P-s adományát; továbbá az 1919-ben éreffségizeffek 200'— P-s dr. Bartók Egyed jutalom- díját; végül az 1935-ben éreffségizeffek 350'— P-s irodalomtörténeti jutalom-alapját. Ismételt elértéktelenedésen ment át és csak töredékeiben él az Ivánszky-alap; jelen értéke 200'80 P. Ezeknek felhasználását s az ezévi áldozatos jótékonyság egyéb sokféle megnyilatkozását a következőkben közöljük: a) Ösztöndíjak. I. Az intézethez kötött ösztöndíj-alapítványok közül: A legrégibb élő alapítvány a III. Béla magyar király-alapífvány, amelyet az intézet fenntartó Kegyura, a zirci apáfúr megújított. 40 P évi kamatát a fizikából kiváló Koroncai Ádám VII. o. t. élvezi. Ä Buschfa Adalberf-alapífvány neveltetési ösztöndíját, ez évben 870 P-f, az alapítványt gondozó egri Főkáptalan az alapítólevélben előírt megosztással Hajnal Endre (435 P) és Szabó Nándor (435 P) VIII. o. tanulóknak adományozta. Ugyanezen alapítvány 10 db. (ez évben egyenként 87 pengős) ösztöndíját az egri Főkápfalan a követ­kezőknek adományozta: Dobrányi Zoltán és Simon István II., Bófa László és Szalóczi Kálmán III., Babocsay Zoltán és Húsvéti Sándor IV., Lénárt Andor és Wolszky Agenór V., Hibay György és Komáry Endre VIII. o. t.

Next

/
Oldalképek
Tartalom