Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1940
66 nának fölismerése volt. A Salafa tagjaitól több rejtvényt közöltek; a Iuvenfus legújabb száma pedig egy beszámolót mellékel a tagokról közzétett fényképekhez. A kör működését meleg szavakkal méltatta a Iuvenfus 25 éves jubileumára kiadott Emlékkönyvben dr. Wagner József, az újlatin mozgalom kiemelkedő vezető alakja. h) A Diák-kaptár munkája a cserkészettel karöltve az 1940. novemberében rendezett egri vasnapon mutatott fel szép eredményeket. Értékesítése a cserkésztábor javára történt. Főigyekezefe arra irányult, hogy tanulóinkban a takarékosság helyes érzékét fejlessze, s elérhesse azt, hogy minél több fiú őrizze takarékban filléreit. 13. A tanulók megítélése. A tanári testület ezt a súlyos köfe- lességszerű feladatát a gimnáziumi rendtartás szellemében iparkodott elvégezni. Tudjuk, hogy a gimnázium csak akkor és úgy válhafik a nemzeti elit kiválasztó iskolájává, ha megmarad eszményi célok szolgálatában, és nem engedi magát hivatásától eltávolítani. A hivatottnak látszó, a tehetségesek és jellemileg kiválók útját minden módon egyengetni kívántuk, a szellemileg kevésbbé erős, de szorgalmukkal és munkakedvükkel, becsületes kitartásukkal évényesülni tudók nagy seregét szeretettel segítettük, csak a gimnáziumi tanulmányokra elégtelen lendületet mutatókat és a jellemileg megbízhatatlanokat kívántuk a nemzeti közösség érdekében fávoltartani. Felfogásunk szerint az iskolai minősítés akkor igaz és hű, ha az a növendék egész egyéniségéről ad képet. Ezért kerültük a rideg számok után induló osztályozási módot, s ítéletünk megalkotásánál a tanuló lelki alkatát és a fejlődés különböző korszakaival együtt járó változásokat éppúgy tekintetbe vettük, amint nem húnytunk szemet az iskolai teljesítmény .különböző fázisai, a haladás vagy hanyatlás előtt sem. A számokban és százalékokban is kifejezett tanulmányi eredmény, a múlt évekhez hasonlóan, idén is jónak mondható. A megoszfályo- zott 440 tanuló közül 413 felelt meg, vagyis 93*86 %. Az elégtelenek száma 27, vagyis 6.14 %Megnyugtató volt iskolánk fegyelmi képe is, amint a magaviseleti statisztikából is kitűnik: 46*66 % jeles, 49.20% jó, 4*14°/o elégséges; elégtelen nem volt. Rendszereiéiből jeles 143, azaz 32*50%, jó 203, vagyis 46*14 °/o, elégséges 86, azaz 19*54 %, elégtelen 8, azaz 1*82%. 14. Jótékonyság: ösztöndíjak, jutalmak, segélyek. Elértéktelenedett s csak nevükben őrzött alapítványainkat intézetünk iránt hálás, a nemzet jövő reménységét féltve szerető áldozatos jó szívek újakkal pótolgatják. Egyik legkiválóbb tanítványunk, I. b. Csekó Gábor preláfus- kanonok, főkáptalani nagyprépost, még 1924-ben megvetette az első alapítvány alapját, s ezt nemcsak életében szaporította évről-évre,