Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1939
JELLEMNEVELÉS A CSALÁDBAN. I. Emberek gyakran pihennek meg feltorlódott éveik úfszéli köveinél és lombhullató életük aranyló alázatával megvallják, hogy sokszor és sokat tévedtek. Néha édesapák és édesanyák is csak elkésett megriadással döbbennek rá a nagy törvényre, hogy az ő életük le nem záródik, hanem folytatása van, s ennek a folytatásnak — gyermek a neve! Ennek a gyermeknek életéért, sorsáért, jövőjéért Isten és ember előtt ők felelősek. Isten a családban saját erejének részesévé, gondolatainak és szándékainak munkatársává tette az embert, akinek a számára nem lehet felségesebb feladat a földön, mint óvni és melengetni az élet-palántát, kiformálni és kibontakozáshoz segíteni az egyéniséget, eszményivé hevíteni a halhatatlan lelket, melyet Isten bízott a kezére. S ennek a feladatnak a megvalósítása a nevelés. Az élet sokféle környezetbe szorítja a gyermeket, az Isten egyet rendelt számára, s ez a család. Ott kell izmosodnia és erősödnie, ott kell felkészülnie élete sikeres megoldására. Minden nevelés célja a jellem, a családi nevelés sem lehet más, mint jellemnevelés.1 A családnak ez a feladata örök, mint az emberszív, amelynek ősi mélyeibe ez a kötelesség rejtve van. Még nem voltak hivatásos nevelők és nem ismerte az emberiség a nevelés különböző elméleteit, már élt a legősibb emberi közösség, a család, és végezte a nevelés munkáját. Az iskola a maga feladatát kezdetben szinte kizárólag az oktatásban, az ismeretközlésben látta, és különböző szellemi áramlatok hatása alatt a századok folyamán ismételten elfelejtette nevelő hivatását. A politikai és szociális viszonyok fejlődése, továbbá annak felismerése, hogy az értelem kiművelése önmagában véve nem jelent az emberi társadalom számára abszolút értéket, — az iskolával is elvállaltatta a jellemnevelés feladatát. A modern iskola már határozottan nevelő-iskola akar lenni. Végzetes tévedés lenne azonban, ha a család menekülni akarna a jellemnevelés kötelessége elől, s azt teljesen az iskolára óhajtaná áthárítani. A jellemnevelés igazi, ősi otthona mindig a családi hajlék marad. 1 Kerschensteiner, Charakterbegriff und Charaktererziehung, 1929. — Allers, Das Werden der sittlichen Person, 3. kiad. 1930.
