Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1938

- 17

beállítottságánál fogva is — élesen veszi észre, van-e különbség a között, amit környezete elméletileg vall és követel, és a között, amit valóban tesz és követ. Hogy másoktól követeljük azt, amit magunk nem követünk, mélységes hiánya a becsületességnek, — s az ifjú lelkében megrendíti a hitet a felnőttekben. így könnyen támad fel az erkölcsi szkepszis és a bizalmatlanság az etikai értékrenddel és a társadalommal szemben. Az iskola sohasem tudja kiegyensúlyozni a családi otthon sekélyes nívótlanságát. Az a kettős morál, mely a gyerekszobát vallásosnak, tisztának és becsületesnek szeretné látni, önmagát azonban függetleníti az eszményi élet kötelezettsége alól, a családban uralkodó békétlenség, a szeretet és megértés hiánya, a szórakozások módjának sekélyes volta, a meggondolatlanul nyilvánított vélemények és kritikák, az apa könyvtárának ponyva-darabjai, az anya könnyelmű társaságbeli élete, — elsősorban nem azért veszedelmesek, mert olyan kísértésekkel, problémákkal és kérdőjelekkel nyugtalanítják a fiú lelkét, melyekkel kamaszosan zavaros, küszködő, kiegyensúlyozatlan belső világa nem tud elkészülni, hanem mert megrendítik, igen sokszor semmivé teszik a gyermek hitét abban, hogy az ő szülei a legjobb, a legtökéletesebb, legigazabb emberek. S emberileg nagyobb tragédiát, végzetesebb összeomlást elképzelni sem lehet, mint csalódni az édesanyában és kiábrándulni az édesapából.

Ha azt akarjuk, hogy a serdülő fiú bizalommal keresse segítségünket kritikus éveinek nehéz útján, akkor sohasem szabad megtagadnunk tőle a legtermékenyítőbb emberi vonást: a tiszteletet. Szülők és nevelők gyakran kevéssé veszik figyelembe az ebben a korban oly finom, sőt íúlfínom önérzetet. A férfi kezd ébredezni a fiúban s néha szinte ideges érzékenységgel tiltakozik minden megalázás, minden igazságtalan és méltatlan bánásmód ellen. Még a jóakaratú hevességgel kimondott s esetleg egészen helytálló szó is mély sebeket ejthet a lélekben, hát még a folytonos sértegetés és főleg a gúny! A fiú talán mindenkinél mélyebben érzi meg azt az erkölcsi megsemmisítést, ami a gúnyban és a nyomában fakadó lealázó kacajban megnyilatkozik. Néha érthetetlenül csekély ok, talán nevetséges kicsinységen alapuló félreértés már bántja a kamaszkodó fiú természettől túlingerelt, agyonfinomííott önérzetét, s elvadítja a nevelőtől, zavarja az egyéniség kialakulását és évekre veszélyezteti a helyes fejlődést. Sokszor egész életében vérzi a sértő szót, amit mi esetleg a következő pillanatban már el is felejtettünk. Nem akarhatjuk sohasem megtörni a sérült nádat és eltaposni a füstölgő mécsbeleí, de nem akarhatjuk kidönteni a viharokkal dacoló tölgyeket sem. A viharokat és tölgyeket egyaránt Isten teremtette, s a mi eszményünk nem lehet a szürkévé és unalmassá szabályozott, gerinctelen fiatalság, hanem a friss, töretlen, rugalmas és diadalmas nemzedék. Aki a fiút megérti,

2