Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1938

Salve, Sancfe Paler í

Magas főpapi alakjai körülölelte a szeretet, amikor itt járt. Most már mindnyájan tudjuk, hogy István király szíve adta őt nekünk. Akkor, amikor a névtelen hősök pora fölött ormosodó oltárra fölkúszoff a magyar gondolat, amikor az áldó Jobb intésére földrefáradtak a magyar férfifejek. S a titokzatos csöndben — amikor egy ország szívedobbanása viharzoff egybe az Örök Város küldöttjének krisztusi szereíefével — szent szövetség fonódott közte és e sokat szenvedett nép között. Mintha egy ezredév minden álma, vágya csak azért lett volna, hogy a magyar rögök értelmet kaphassanak a rájukboruló ihletéstől. Most égbolttá tágult benne a csöppnyi magyar ég: kezemozdulafára egy világ hajtja meg homlokát, hogy magára imádkozza az örömhírt, az evangéliumot. Olyan jól esik tudnunk, hogy a szenfévi találkozás meleg varázsa favaszos lendületet adott a magyar rögöknek, nagyobb lélekzefvéfelt a ringó búzatábláknak, suhogóbb üzenetet az elárvult alföldi magyar jegenyéknek, — hogy most már kárpáti fenyők zúgása felel az alvó ákácoknak, bércek lábához búvó falvak alázata a szabad rónáknak s hegykoszorúk csillámló márványa a vérázfafta, verejfékpuhífoffa földnek. És mindezt annak a találkozásnak köszönhetjük. Ezért küldjük el most hozzá Istenhez nyúló könyörgésünket, az évszázadokon át kergetett, de most falán megtalált István király népének egefálmodó imáját, hogy tartsa meg őt nekünk útmutatónak, vezetőnek az Úr sokál