Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1938
Domine, saívum fac Vendelinum abbafemf Gyöngyvirágos, szép tavasz adta őf nekünk. Akkor, amikor Cisz- fercium magyar földjének virágjai szomorúan kongattak utolsó isten- hozzádof az elfcivozónak. Akkor, amikor sejtésburokban álmodott bennünk az eljövendő nyarak ígérete. Akkor, amikor nem tudtuk még, merre lesz az út. S a virágos tavasz megkoronázta a szemecsillogásán ki-kivillanó örök gyermeket. Mert Ciszfercium kertjének új napja, Vendel apáfúr átmentett magában egy gyermeket, akinek ajkán ott ég még édesanyja első csókja, aki a nagy Természet szépségei szemléletén éppoly ámulással tud eltelni, mint a szeme előtt kibontakozó ezer és ezer diáklélek rügy- paffinfgaíásán. Vendel apáfúr a lélek embere: a szépség és harmónia szerelmese. Akik könnyezni látták, még nem ismerik, mert nem hallották nevetését, s akik a mindig mosolygó arcot szeretik, nem foghatják meg benne a meghatódott, önmaga mélységeiben elcsituló magányt. Olyan, mint a nagy titkok tudói: az élet minden agyongyötört kérdése egyszerűséggé csöndesül tenyerén. És ez az egyszerűség áldóan borul mindazokra, akiket közelléfe megihlefeft. Olyan jó hozzá közel lenni, olyan jó érezni egy pillanatra azt a nagy-nagy csöndet, amely finommá leheli benne és körülötte az életet. Akik becsülték a nagy tudóst, a számok boszorkányos ügyességű ezermesterét, az ég titkainak kutatóját, a rejtett erők örök kémlelőjét, azok fán meg sem értik, hogy mindez csak azért szép, mert egy, az élet hullámai fölé emelkedett, égremosolygó gyermek szívé- dobbanása felel vissza a nagy titkokra, s mert ennek a gyermeknek szelídségét egy férfilélek acélos akarata keményíti életté. Magánya most kitágul, hogy hajlék és pihenő legyen, hogy benne és általa nemesedjék meg az élet, finomodjék a gondolat. Ami nekünk öröm, neki fán teher, — de éppen virágba boruló élete ígéret mindannyiunk számára, hogy minden terhet május könnyed örömével visel, míg Isten akarja: hogy magyar Ciszferciumban szebb és boldogabb legyen az élet.
