Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1938
10 íme, néhány vonás Werner Adolfról, az emberről és főpapról, aki az Úr hívására közülünk eltávozott. Pásztortüzek végső kilobba- nása után mindig sötéfebb és vigasztalanabb az éjtszaka, s az apák irányító, segítő, útmutató karjának lehanyatlása magányos árvaságukban még erőtlenebbé teszi az új nemzedékek bizonytalan, tapogatódzó életét. Werner Adolfot Rendjét újjáépítő törekvései között, hatalmas világnézeti és társadalmi válságok előestéjén szólította el a kifürkészhetetlen Gondviselés. Ami utána alkotásként, hatalmas, Rendje életében döntő, a magyarság szempontjából jelentős cselekedetként fennmaradt, mindannak súlyát és jelentőségét felméri majd az idő, — magányosságunk és gyászunk terhét azonban magunknak kell hordoznunk. A katolikus ember derűs hitével tekintünk eltávozott alakja után, s hisszük, hogy velünk marad életszemléletének bölcsesége, finom, csendes egyéniségének áldozatos, munkás lendülete, érző szívének jóságos, atyai melegsége, — neki pedig megadja az Úr a harcok után a békét, a szenvedések után az Isten fiainak boldogságát és az örök élet koronáját 1
