Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1938
7 Tiszafüreden született, de Egerben nevelkedett, főiskolai tanulmányai után úgyszólván egész tanári élete itt folyt le, itt lett perjel és igazgató, s innen emelkedett a zirci apátok ősi székébe. Ide kötötték szüleinek sírja és ifjúságának emlékei, fiatalságának friss ambíciói, álmai, s utolsó éveiben is különös melegséggel pihent meg itt hivatalos kőrútjain. Itt ihlette meg fiatal lelkét — talán Szvorényi József hatalmas egyéniségének hatása alatt — a magyar ciszterci tanító- rendi hivatás gondolata, s hosszú évtizedeken keresztül innen árasztotta szét sok-sok ezer diákszívbe egyéniségének legsajátosabb, meghatározó elemét: az atyai szeretetet. Ez a szeretet vonzotta a fiatal tanárt a könyvek tudós magányából diákjai felé. A kor iskolája még nem igen ismerte a személyes, baráti kapcsolatot tanár és tanítvány között. A tanár tisztelt alakja a katedra hűvös magasságából magasodott diákjai fölé, s csak kevesek láttak hivatást abban, hogy megnyerjék a szíveket is. A századforduló középiskoláiban tudós, nagynevű tanárok oktattak, és iskolánkívüli munkásságukkal a magyar tudományos élet jeles fejlesztői voltak, könyvtárak, levéltárak búvárlói, folyóiratok szerkesztői, tudós társaságok kiváló előadói, a tudományos irodalom felejthetetlen művelői. Ebben az irányban indult Werner Adolf is. Az egyetemen Beöthy Zsolt legkedvesebb tanítványa, Gyulai Pál szemináriumának kiváló hallgatója. Tőlük kapta alapos képzettségét, s ők ösztönözték szaktudományának, a magyar irodalomtörténetnek munkálására. Azok előtt, akik közelebb álltak hozzá, még késői éveiben is felcsillanó szemmel beszélt első tudományos álmairól, terveiről s a lelkesedésről, mely lelkét a magyar irodalom-tudomány iránt betöltötte. Ez a tárgy-szeretet Kármán Józsefről, Gvadányi Józsefről, Kisfaludy Sándorról és Vörösmarty Mihályról szóló kitűnő forráskritikai és értékelő tanulmányaiban nyilatkozott meg legelőször, ez vezette őt — mint egri igazgatót — az egri Gárdonyi-Társaság megalapításához, s ez szólalt meg e Társaság elnöki székében mondott irodalmi megnyilatkozásaiban is. Mindezek ellenére Werner Adolf nem maradt meg a katedra tudós magasságában, nem lett belőle könyvíró ember, betűfaragó, hanem a lélek búvárlója lett, lélekfaragó ember. Elsőrangúan képzett tanár volt, a magyar irodalomtörténetet még mint igazgató is nagy elmélyedéssel, egyre frissülő szempontokkal és bővülő látókörrel tanította, írásaiban mindig felvillantak tudományos képzettségének alapjai, életútja azonban másfelé hajolt. A magyar Sión ormain felgyulladtak már az új tüzek, s Prohászka ragyogó retorikája meghirdette már a lélek primátusát. A század elején egy új tanári nemzedék nőtt fel, a szerzetesiskolák meghűvösült levegője is átlelkesült, az evangéliumi ember gondolata felragyogott a magyar pedagógiában. Ennek a pedagógiának a gyakorlati szolgálatába állott be teljes lélekkel az ifjú
