Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1937
5 kesedni is tud már, — vagy amelytől félelemmel és idegenkedéssel fordul el, s előle menekülni próbál. A nevelésnek az a feladata, hogy az embert életfeladatainak minél tökéletesebb megoldásához segítse. A kis-gyermek számára pedig az első, Isten-rendelte, természetszerű segítség: a szülők segítsége. A szülőknek rá kell döbbenniük arra a döntő jelentőségű tényre, hogy a gyermek beleszületik a családi környezetbe, mely még minden szándék és tervszerűség nélkül is hatni fog, s e hatás elől a gyermek lelkét elvonni nem lehet. A szülőknek meg kell érteniök, hogy biztos alapot gyermekük nevelése számára csak a gyermek életének, fejlődő külső és belső világának ismerete adhat. Ezért kell figyelniük, valósággal íanulmányozniok gyermekeiket, hogy a velük való állandó, kitartó, türelmes és tervszerű foglalkozás nyissa meg előttük a biztos nevelői eljárás útját. És végül: a szülőknek tudomásul kell venniök a fejlődés törvényeit. A gyermek már nem kisded. Játékos még, de mégis azt akarja, hogy a felnőttek komolyan vegyék. Játszhatunk vele, de el ne feledjük: maga a gyermek nem lehet játékszerünk soha! Tréfálkozhatunk vele, de lenéznünk vagy kinevetnünk sohasem szabad. Csak egy gyermeki lélekkel állok szemben, — gondolja gyakran a felnőtt, — a gyermeki lélek pedig síma, derűs, sebezhetetlen és könnyen felejt! Elfelejti, hogy a gyermek lelke könnyen felvérzik, és a rajta könnyelműen, meggondolatlanul ejtett sebek sokszor nem hegednek be soha. A gyermeknek már van öntudata, sőt önérzete, s rendszerint nagyon érzékenyen hat reá viselkedésünk, azért a szülők ne áltassák magukat azzal, hogy nem fáj neki a dolog.3 A gyermek korán megsejti és megérzi az élet komoly problémáit, s ahol állandóan a szülők között él, — tehát a polgári családokban, — nagyon is átérti a család minden örömét, bánatát, s rajta keresztül osztozik emberségünk gyér verőfényében, komor árnyékaiban. Amint fejlődik a gyermek testi szervezete, úgy épül napról-napra szellemi világa, bontakozik kedélyélete. Ennek az életfakadásnak, virágba boruló ember-tavasznak a napja: az édesanya. A kis-gyermek nevelése szempontjából a döntő tényező az édesanya. Amint nem mindegy, hogy a gyermek életének első szakát verőfényes, tiszta gyerek-szobában, vagy komor, sötét, nap-nemjárta zugban tölti-e el, úgy nem közömbös fejlődésére az sem, hogy élete fölé édesanyjának megbékélt, derűs, kiegyensúlyozott, mosolygó arca, vagy megviselt, elfáradt, komor tekintete borul-e. Az anya arca, kedélyvilága, szíve lesznek az első döntő környezeti tényezők, melyek a gyermek jellemének kialakulását nagyban befolyásolják. A legősibb nevelő-erő az édesanyai szeretet. A szeretet, mely körülmossa és körülbástyázza 3 M. Muchov, Psychologische Probleme der frühen Erziehung. 1929. 7. 1.
