Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1937
19 munkáját. Magam érzem e kísérlet merészségét, — de az eredmény igazolt: talán azért, mert ebben a korban megvan még a tanulókban a hajlam, hogy hangyaszorgalommal gyűjtögessenek apró megfigyeléseket; s a kitalálás öröme versenyre ösztönzi őket. A „magyar versformák alkalomszerű rendezése“ sem jelent újat. Az elemi iskolában is megérezték már a versek ritmusát, a gimnáziumban rámutathattunk már egy-két magyar versforma ütemezésére; a harmadik osztályban meg már minden verset vizsgálnunk kell ebből a szempontból is. Mikor elegendő megfigyelési anyagunk van, alkalom- szerűleg elrendezzük ismereteinket. Nem halott versképletek szolgai megtanultatására gondolok, hanem az élő, eleven versritmus éreztetésére. A szabályszerűséget ők maguk állapítják majd meg. A hangsúly a beszédnek bizonyos hullámzást ad (tanulták már a szó- és mondathangsúlyt 0: vers akkor születik, ha ez a hullámzás szabályosan ismétlődik. A nyomaték, ütem és az ütem fajai már könnyen érthető fogalmak, ha egyszer a tanulók tökéletesen áférezték és megértették a ritmus lényegét. Kísérleteim közül legjobban beváltak: lábütemezéssel, kézzel kivert vagy tapssal kísért versfölmondás, továbbá a motorikusán előadott ének. Az ütemegyenlőségre szinte minden eredeti népdalunk jó példa (csakis az újabb gyűjtésekben lejegyzett igazi népdalokra gondolok!). Ha több a szótagszám, sietve mondjuk, illetve énekeljük, ha kevesebb, nyújtjuk: Ha felmegyek a budai nagy hegyre, Letekintek, letekintek a völgybe ... n ru 0 0 V U 0 0 V V V V Hogy szünet nélkül nem tudunk továbbmenni, míg meg nem várjuk az ütem csöndben kihangzó részét, legvilágosabban mutatja, ha egy negyedekből és nyolcadokból álló dal minden nyolcadát üfemeztetjük kopogással, tapssal, stb., majd fölszólítjuk őket, hogy az utolsó nyolcad szünete helyett kezdjék meg a második sor éneklését. Nem sikerül. Legföljebb nagyon jó zenei érzékkel megáldott fiúk tudják megtenni, de ők is csak fokozott figyelemmel, érezve a vers vagy ének fonák előadását. Ha az ütemegyenlőség törvényét megértették, és megérezték egyszer az ütem lényegét, akkor a többi már gyerekjáték: ezért nem szabad sajnálnunk az alapfogalmak megértésére szánt időt. A mozgással, szemmel (rajz), füllel megtanult ütemezés már könnyen eligazítja őket a verssorok és versszakok néha bonyolult szerkezetei között. Az eltérések észrevevése már némi ízelítőt ád a klasszikus és a mértékes-rímes verselésből is. Amikor a nehezén túlestünk, a formamegfigyeléseket mindig kort- és írótmeghatározó-kísérletekkel kapcsoltam egybe. A stíluson kívül a forma is segítségére volt a tanulóknak (Csokonai játékos, csapongó formáit éppoly könnyű fölismerni, mint a jellegzetes Himfy-versképletet). A vers és kötetlen beszéd ritmusának összevetése tanulságos alapja, de rögzítője is a megfigyeléseknek.
