Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1936
7 sincsen minden úgy, avagy lehet másképen is, mint ahogy azt az iskolában tanulta. Valljuk meg őszintén, vájjon nem az Istennel szemben tanúsítandó tekintélytisztelet megsértését, aláásását és a gyermekiélekből teljes kiirtását eredményezi-e a sokszor súlyosan elítélendő rossz példa, amelyet a szülők közömbös vallási élete nem egyszer nyújt a minden jóra kész és csak az irányítást váró gyermeknek. Avagy nem rossz példaadásnak nevezhető-e az, amikor a gyermeknek látnia kell, hogy a vasárnapi szenfmisehallgaíás parancsának csak ő, testvérei, meg, ha ráér, az édesanya tesz eleget, a család feje, az édesapa pedig, — akinek egész magatartása legelsősorban irányt adó, kivált a fiúgyermek számára, — csak nagy néha, a sátoros ünnepeken, egy Veni Sancte, Te Deum alkalmával, különben pedig sohasem! Várhatjuk-e, hogy a gyermek az Istent öntudatosan, nem csak színleg, hanem meggyőződésből tisztelni, szolgálni fogja, amikor szüleitől, édesatyjáíól napi- rendszerűen hallani kénytelen Istent gyalázó, káromló szavakat, amikor a böjt fogalma ismeretlen a családban, legfeljebb csak nagypéntekre szorítkozik, a szent gyónáshoz és áldozáshoz járulás pedig a szülők számára teljesen ismeretlen fogalom, már réges régen idejét múlta! Boldog lehet az a gyermek, akinek mindennapi imádságába a szülők imája is beleolvad, akinek az Isten házába kísérője az édesapa és édesanya, s aki az örökélet kenyeréből édes szüleivel együtt táplálkozik! De boldog lehet az a nemzet is, amelynek édesapái és édesanyái így felelnek meg a szülői hivatás legszebb kötelességének, a gyermek vallásos nevelésének, hogy nemcsak szóval, hanem példájukkal is tanítanak. Az ilyen családi környezetben felnövekedett gyermekekből lesznek egykoron azok az egész nemzet épületét fenntartó sziklaóriások, amelyeknek oltalma alatt egy ország hitélete, hazaszeretete és tekin- íélytiszteleíe a legbiztosabb irányban fejlődhetik. Vájjon megelégedhefünk-e csupán azzal, ha a szülői ház a gyermeknevelésben kizárólag csak az Istennek kijáró fekintélytisztelet megadását szorgalmazza? Kétségtelen, hogy ez az alap, amelyen az egész nevelés munkájának fel kell majd épülnie, de maga ez még nem elegendő. Az isteni Bölcseség, mikor azokon a sínai kőtáblákon szent akaratát minden idők embere számára kinyilatkoztatta, nemcsak a saját tiszteletének, tekintélyének megóvására állított fel akkor törvényeket, hanem ezt a tekintélyt biztosítani akarta azok számára is, akik őt itt a földön helyettesítik, képviselik. Ezért alkotta meg a IV. parancsolatot, amely tiszteletet, megbecsülést és engedelmességet kíván a szülők, nevelők és elöljárók számára egyaránt. Ebben rejlik a szülői nevelés második nagy feladata, hogy a gyermekiélekbe a föltétlen tekintélytiszteletet mind önmaga, mind minden más elöljáró, feljebbvaló iránt beleoltsa.
