Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1936

- 4

tulajdonítható az is, hogy sokszor nem veszi észre sem szülőjében, sem nevelőjében azt a föléje helyezett tekintélyt, akitől őt mind korban, mind élettapasztalatban és bölcseségben oly nagy távolság választja el, és akiket neki épen ezért tisztelnie is kellene.

Vájjon mitévők legyünk és hol fogjunk hozzá a gyermekiélek zűrzavaros légkörének megtisztításához? Mint ahogy egy betegség gyógykezelésénél is meddő kísérletezés marad csupán a fel-felötlő tünetek orvoslása magának a bajt előidéző alapoknak kiküszöbölése, meggyógyítása nélkül, épígy eredménytelen próbálkozás, vagy csak részleges eredmény marad a pedagógiának minden felkészültsége és gyakorlati alkalmazása, ha a gyermeklélek újjáalakítása, átformálása nem abból a talajból indul el, ahonnét a gyermekélet mindennapos táperejét szívja magába: a szülői nevelésből, a szülő példájából, a családból.

Innét kell magába szívnia a gyermeknek azt a készséget, amely képessé teszi őt a nevelés ezerféle értékes tényezőjének befogadására. Ezt a készséget nevezhetnők tekinfélytiszteletnek.

Hogyan kezdje el a szülői ház a tekintélytiszteletre való ráneve- lést? Rövid a felelet! Önmagának megnevelése által! Igen, az édesapai és édesanyai hivatás csak úgy felelhet meg azoknak az elveknek, amelyeket tőlük a krisztusi evangélium és a keresztény pedagógia szelleme elvár, ha nemcsak elméleti hirdetői, oktatói lesznek mindannak, amire a gyermeket ránevelni akarják, hanem ők maguk is élik, gyakorolják azt. Mert szomorúan kell megállapítanunk, hogy a hibának, eredménytelenségnek forrását, ami a gyermeknevelésben mutatkozik, akárhányszor abban találjuk meg, hogy az apák és anyák lelkét nem tölti el az evangéliumi és vallás-erkölcsi élet helyes, tiszta világossága. Ezekre a szülőkre állanak azután a klasszikus szavak: „Vae tibi, qui verbis instruis, factis aufem destruis!“ Jaj neked, ki szavaiddal oktatsz, tetteiddel pedig rontasz!

Nem vonhatja senki sem kétségbe, hogy a család, amennyire alapja a társadalomnak, olyannyira első és legfontosabb tényezője a nevelésnek. Az első benyomásokat ott nyeri a gyermek fogékony lelke, s azok nyomait nehéz később onnét kitörölni. Épen ezért méltó és üdvös dolog volna, ha a családalapítás legelső pillanatától kezdve a szülő legszentebb kötelességének érezné Isten, haza, gyermeke, sőt még önmaga előtt is, hogy arra a felelősségteljes édesapai és édesanyai hivatásra úgy készüljön elő, ahogy azt a minden család szeme- fénye, kincse, a gyermek s ennek jövő sorsa, éleíboldogsága megköveteli.

Jó volna, ha ez a mai kor, amely szinte évről-évre alkot ünnepeket és állít szobrokat az elmúlt idők egy-egy nemzeti hősének, nagyságának, hogy azoknak életét, hőstetteit megcsodáltassa és követendő példaként állítsa oda a hitében, reményében elgyengült és megfogyaf-