Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1936

- 14 ­fokozása érdekében történik. Ha már tud valamit, szereti kipróbálni tudását. A mindennapi élet a legkülönbözőbb művelődési ferülefekről dobja elé a kérdéseket: hogyan fejezzük ki ezt, meg ezt a szóban- forgó idegen nyelven? Ez az az időpont, mikor rájön önmagától, hogy csupán egy-egy tankönyvi olvasmány tárgyalása sokszor már nem elég érdekes számára. Ilyenkor szinte ő maga jelöli meg a tanárnak a követendő utat: lehetővé kell tenni, hogy a tárgyalt olvasmányok mintegy ürügyül szolgáljanak a különféle művelődési területekre való elkalandozásokra. Lessük állandóan az alkalmat, hogy mikor tudunk kérdezni, vagy kérdeztetni olyan dolgokról, ahol a tanulók várható ismeretekkel rendelkeznek és a tanult szókincs alapján ezeket meg­próbálhatják kifejezni. Ami ismeretlen szó vagy kifejezés itt előadódik, az lesz elsősorban a tanulás tárgya, mert a legközvetlenebb szükséglet, a tanuló érdeklődése hozta felszínre. Ha vigyázunk arra, hogy a vár­ható ismereteket túlságosan meg nem haladó kérdéseket adjunk, egy- egy tárgyra vonatkozólag sok tudnivalót kiszedhetünk a tanulókból, azonkívül, hogy számtalan új ismeretet adó kérdésre és feleletre van alkalmunk. Mindez a legnagyobb érdeklődés közepeit történik, amit a tanulók kérdései bizonyítanak. Ezt megcsinálhatjuk majdnem min­den olvasmánnyal, és így a tantervi koncentrációban is előírt tárgyi kapcsolatokon kívül a legkülönbözőbb ferülefekről összehordoff szókincs­ben gyakoroltatjuk a tanulókat. Sőt azt mernénk mondani, hogy ha erre alkalom kínálkozik, az elkalandozás nagyobb mértékű is lehet, mint ezt a koncentráció elve kívánná. A legfőbb cél egyelőre a tanulók beszéltetése, ezt pedig a figyelem állandó ébrentartásával, sőt fokozá­sával érhetjük el leginkább. Mármost egy olvasmányban, ahol például technikai kérdések vetődnek fel (repülőgép, léghajó, tengeralattjáró, villamosvasút, kábel síb.), mennyi mindenre kíváncsi a gyermek, és maga is sok mindenre büszkén vágja a feleletet, szinte dicsekedve a tudásával. Itt egyáltalán nem kell félnünk az érdeklődés hiányától, legfeljebb azzal lesz többször dolgunk, hogy a túlságos hevességet mérsékeljük. Milyen kár volna ezeket a pillanatokat a lehető mér­tékig ki nem használni és megszakítani csupán azért, hogy a tan­könyvben megjelölt olvasmányi anyagot pontról-pontra elvégezhessük. Egyébként a két szempontot szépen ki is békíthetjük. Új leckénél még az anyag viszonylagosan ismeretlen, tehát nagyobb érdeklődés mellett történhetik a feldolgozása. Ismétléseknél pedig ne annyira a kérdé­sek más alakja legyen az új szempont, mint az olvasmánykerefnek új tartalommal való megtöltése. A kitűzött cél azért rövidséget nem szenved, mert a modern nyelvtanítás elsőrendű tárgyai alsófokon nem az olvasmányok tartalmi lényege, hanem a mindennapi beszéd szavai­nak, még inkább kifejezéseinek, gallicizmusok, germanizmusok, angliciz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom