Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1935
46 A Központ, ígérete szerint, ki fogja adni a tagok sematizmusát. Ebben megkereshetjük osztálytársaink nevét, s ha nem találnék meg, ne késsünk majd a hiányzókat emlékeztetni. De addig is, ha egy-egy rég nem látott iskolatársunkkal hoz össze a véletlen, amikor említetlenül sohasem marad az Alma Mater, ne késsünk a neki bizonyára kedves kötelességre figyelmeztetéssel. A taggyüjtésnek első indítója a lelkiközösség kereteinek bővítése, mert valljuk, hogy a puszta tagság is nemcsak emlékeztet az Alma Mater eszméihez való hűségre, de — ha valaki még nem tagadta meg elveit — kötelez is a szerintük való életre. Az anyagi erősödés csak második cél, hogy mennél több jót tehessünk második célunkra: az egri gimnáziumból kikerülő s továbbtanulásukban nagy nehézségekkel küszködő érdemes főiskolások javára. Ez a gondolat vezetett bennünket az ifjúsági csoport kiépítésében is, amelybe tartozás semmi anyagi kötelezettséggel nem jár. Az elmúlt esztendő ezt az ügyet a szépen elgondolt célkitűzésen túl nem vitte. Az eddigi tagok száma sem szaporodott, aminek többféle oka lehet, csak egy nem: a nevelőintézet szeretefének hiánya. E felől a tanári kar épen azon viszony alapján, amelyben ma tanár és diák van, s amelynek csak a szeretet és bizalom a mutatója, minden kétséget eloszlat. Nem járunk messze a valóságtól, ha az okot abban a nagy bizonytalanságban, akárhányszor tehetetlenségben keressük, amellyel fiatal iskolatársaink az érettségivel kezükben az intézet küszöbét kifelé átlépik. Szegény gyerekek lázas iparkodásukban, hogy jó helyre juthassanak — nem is az életben, hanem valamelyik egyetemen vagy főiskolán — se vissza, se oldalt tekinteni nem tudnak: egyelőre ködbe borul lelkűkben az Alma Mater jól ismert képe, s nem néznek felénk, öregdiák-barátjaik felé sem, akik pedig néztük őket, míg iskolába jártak, hanem csak hajszolják a maguk legsürgősebb célját. Csak amikor már nyugvópontra jutnak, vagy ha újra segífőkezeket keresnek, jutunk az eszükbe. Azoknak akkor is örülünk, ez utóbbiakat pedig ne szóljuk meg, inkább sajnáljuk őket. Azért se legyünk vádlóik, hogy önző célból, ciszterci diákmivolfukra hivatkozással, fel-felkeresnek bennünket, ha állásnyerésről van szó. Inkább magunkat vádoljuk, hogy a ciszterci diákösszetartozandóságunkat nem érezzük akkor, amikor hatalmunkban, jogunkban s módunkban volna akaratunkat egy-egy fiatal ciszterci diáktársunk javára érvényesíteni. A lelki közösség építése és mélyítése jegyében folytak egyéb eseményeink is. Itt említjük meg gyűléseinketamelyek közül a választmányi gyűlések nemcsak az érdeklődők számával örvendeztettek meg bennünket, hiszen az ötven helybeli és vidéki választmányi tag közül 30—35 szokott jelen lenni, ami minden más egyesületben ismeretlen, hanem kedves és közvetlen, mondhatnók, testvéries volt e gyűlések hangulata is. A ciszterci diáklélek nyilatkozott meg az érettségi találkozókban is, s ennek élő erejét mi — Szövetség — érdeklődésünkkel a magunk részéről is bizonyítani iparkodtunk. Az elmúlt évben azok jöttek össze, akik 10, 25 és 40 évvel ezelőtt tettek érettségit. A kor hangulatának színkülönbségével mindegyiknek az Alma Mater iránt való szeretet, az édes-derűs visszaemlékezés öröme s a jövő nemzedékre hatni akarás adott tartalmat. Különösebben is megnyilatkoztak ez érzések a 40 éves találkozón. Az elmúlt idő nagyságának s a benne őszre hajlott férfiaknak, immár nagyapáknak is tiszteletéből természetesen, abból az alkalomból pedig, hogy ez a találkozó mindnyájunk jóságos atyjának, a mi szeretett elnökünknek volt a találkozója iskolatársaival, ünnepélyesebben is. Az Alma Mater nagyon örült annak, hogy ezen a szép iskolaünnepen, ahol szólt az örömének, megzendült a zene, majd a kisdiák köszöntője s a püspök-elnök hűségvallomása és szeretet-oktatása közben kibuggyant a könny is, Szövetségünk tagjai nagy számban tisztelték meg jelenlétükkel a jubilánsokat. S mert akkor az összes tagok követelték, hogy a mi jóságos elnökünk szép szavát ne hagyjuk elröppenni, hanem okulásra nyomtatásban is adjuk a tanuló
