Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1935

34

Mennyiségtan. „A feladat kiszemelésénél mindig vegyük tekintetbe a gyakorlati élet szükségleteit, az „életközelséget“ . . — „A középiskola nevelő és nemzeti

törekvéseit, az állampolgári nevelés gondolatát is szolgáljuk“. — „Hozzá kell szoktatni a tanulókat, hogy különféle tárgyak nagyságát becslés útján tudják meghatározni. Evégett a tanulókkal . . . méretünk, súlyt haíároztafunk meg". — „A tanulókat gondosan meg kell tanítani az eszközök helyes használatára“. — „Készítsenek papírlapból kivágott idommodelleket“ stb., stb.

Rajz. A számtalan bizonyító hely közül csak egyet írunk ki: „Ne írjuk le, ne mi magyarázzuk, hanem a tanulókat munkáltatva, velük olvastassuk le az alkotás tárgyát, anyagát, megmunkálását, formáit, színeit. Ne feledjük, hogy az I. osztály tanulója élményt akar, cselekedni akar és nem bírja a hosszadalmas magyarázatot".

Vájjon nem a cselekvés iskolájának ismérvei-e ezek? S mi más, mint munka, folyik a mind több helyre bevezefeff fermészefrajzi és fizikai munkálíafó órákon, a különböző tehetségek kibontakozására és kivirágzására hivatott ifjúsági egyesületekben, a többirányú munkára szervezett önképzőkörben, a sportágazafokat felölelő fornakörben, a sakkörben, a lélekművelő vallásos társulatokban, a szociális tevékenységre alkalmat adó segítőegyesületekben s a jellemképzésnek gyakorlati iskolájában, a cserkészetben. Egy dologban azonban szívesen és sürgősen újítanánk. A fankönyvekről van szó. E helyen ismételten írtunk már róluk éppen a munkáltató cél érdekében. Most csak a felsőbb osztályok tankönyveire emlékeztetünk, ahol a tanulóktól valamelyes önállóan szerkesztő és alakító munkát meg kellene követelnünk. Ámde a mindent készen feltálaló, művészi kidolgozásban szinte égy- mással versenyző könyvek (magyar irod. kézikönyvek) egyenesen rávezetik az ifjakat az önállóság nélkül való tanulásra. Aztán azok az iskolai auktorok (latin, görög, német, francia), amelyekben több a magyarázó, mint az eredeti szöveg, s azok az irodalmi és történeti könyvek, amelyek mindent a szájukba adnak a fejlettebb tanulóknak, hogy elmélyedés, behatolás és gondolkodás nélkül könnyűszerrel s csak időre szólóan elsajátítsák a kész anyagot, s nem kényszerítik rá azt a nagyobb diákot, hogy önmunkássággal a maga erejéből iparkodjék megérteni az idegen szöveget és maga töltse meg hússal, vérrel a tárgyalt ismeretanyagnak csontvázát, csak a szellemi mankók szerepét töltik be. Ne higgyük, hogy ez könnyebbség az ifjúnak. Csak látszólag s egy-egy felelésre lehet ez; de nem a végső és nagy cél: az életre tudás szempontjából. Az ilyen mankóhoz szokott diák embernyi-ember korában sem tud a maga lábán járni!

Aki ezeknél sokkal többet kíván, az feledi, hogy a gimnázium nem módszeresen kutató szakintézet, hanem általános műveltségadó és egyetemi tanulmányokra előkészítő iskola, vagyis a gimnáziumnak a tudás egész területén valamelyes tájékozottságot kellene nyújtania. Feltéve már most, hogy a tanulók az összes ismeretanyagokat maguk is öntevékeny módon képesek volnának feldolgozni és elsajátítani, az