Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1934
7 séget, barátokat, birtokot és anyagi függetlenséget szerzett. Epistolái- nak második könyvében a költészet és az irodalom ügyével foglalkozik és ezzel a költészet méltó szolgálatára lelkesíti az új nemzedéket. Horatius főleg ezekben az Epistolákban rakta le azokat az erkölcsi, bölcseleti s esztétikai elveket, melyek megalapozták nagy hírnevét. Ezek közül is kiválik az Ars Poeticának nevezett Epistola ad Pisones, melyben a költészetet tanítja elmés epigrammákban, kritikai közmondásokká sűrítve, pattogó hexameterekben. Visszhangozta ezt az európai költészetnek minden hegye-völgye, mint valamely örök szózatot, visszhangozta deákul és nemzeti nyelveken, versben és prózában egyaránt.1 Ezekben a költői levelekben annyi okosság, akkora élefbölcse- ség és az anima nafuralifer Christiana olyan gazdag érzés- és gondolatvilága bontakozik ki s tárul elénk, hogy Fritsch nem átalloffa a következőket írni: Horatiusbán olyan pogány költőt talál az olvasó, aki oly mértékben hirdeti a vallásosságot, humanitást és erényt, amily mértékben a keresztény kor előtt azt hirdetni csak lehetett; aki számos megszívlelendő, azonban még máig sem eléggé megszívlelt utasítást, tanácsot ad sok belső és külső nyomorúságunk eltávolítására, vagy enyhítésére.2 Ha nem is valljuk mindenben ezt a nézetet, azért nem esünk a másik végletbe sem, mely szerint Horatius költészete s a benne lefektetett gondolatok és nemes eszmék gyönyörűek, de ezeket csak kívülről képzelte el, csak afféle művészi beleélés volt, hit nélkül, mint ahogy a görög istenekről is írni tudott, szintén hit nélkül. Csak egyetlenegy dolog volt, ami miatt tudott hevülni, lelkesedni, rajongani: a Forma, a görög költészet. Mi más tiszta dolog is lett volna Horatius korában és világában, mint a forma? Nem volt belső tartalma Horatius korának és világának, amelyben élt, ezért nem volt tartalma verseinek sem, ezért csak brilliáns viaskodás a formával, ezért pillant el hidegen és lenézően még önmaga felett is, a görög istenek felett is... Nem volt oly szerencsés, hogy megérhette volna a Tartalom — a keresztény világ időtlen értékei — beteljesedését, amely egyszerre szentekkel, vértanúkkal, misztikusokkal népesítette be ugyanazon völgyeket, ahol Horatius csak a fizikai élet jelenségeit tudta meglátni, s a bort, szerelmet és kényelmes életet dicsérni.3 Mindkét író nézete szélsőségesnek és túlzónak mondható. Helyesen talán így fogalmazhatnók meg a Horatius értékéről és jelentőségéről elfogadható álláspontot: Bármennyire sajnáljuk is, hogy Horatius nem volt keresztény költő, mégis el kell ismernünk róla, — hiszen 1 V. 8. Beöthy Zsolt, Horatius és Kazinczy. 1890. 2 Idézve Menge, Die Oden und Epoden des Horaz. Berlin, 1899, 3 V. 5, 1, A., Levél a kétezeréves Horatiushoz,
