Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1934

8

ma már mindenki elismeri, — hogy nem csak utánzó s a forma jóízlésű művésze, hanem legtöbb költeményében mélységes tartalom s életbölcseség is rejlik, amit átérzeff és átélt. Legszebben ezt a gondolatot Babits Mihály fejezi ki, aki Horatius világirodalmi értékéről így ír: Költészete vers-zenébe és szó-zamatba sűrített élet-íz, mely halálig vissza-visszatér ínyünkre, ha egyszer megízleltük.1

Hogy valóban visszatér, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy kétezer év után is ünnepli az egész művelt világ a halhatatlan költőt, mert minden korhoz annak a korfársaként beszél, mert az okulás és élvezet kiapadhatatlan forrása, és mert eszméi örök emberi eszmék, átölelik az ember egész érzelem- és gondolatvilágát és mindenkinek a legkönnyebben érthető módon tolmácsolják azt. Ezért úgy véljük, nem túlozunk, ha azt állítjuk, hogy Homeros után Horatius a legnépszerűbb költő a művelt nemzetek irodalmában. Valóban beteljesült mindkét jóslata: „Tudom azt, hogy egészen nem múlok el“ (Non omnis moriar), hiszen „ércnél maradandóbb emléket emeltem“. (Exegi monumentum aere perennius).

Sáníha Olivér dr.

1 Az európai irodalom története. 1934.