Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1934
6 bilincset is rakott rá. Horatius mégis eléggé meg tudta őrizni függetlenségét, főleg miután kis birtokot kapott ajándékba Maecenastól a Sabin hegységben, Tiburtól északra. Sokszor időzött itt, s csak a költészetnek és barátainak élt. Itt írta szenvedélyes szerelmi dalait Epi- kuros szellemében. Korának gyermeke volt, s a pogány fiatalság élvezeteiből ő is kivette részét. Ezt nem szégyellj később bevallani, midőn írja: Én nem szégyellem múlt játékaimat, azt szégyelném, ha most se volna erőm, hogy abbahagyjam (Episfola I 14.). Óriási hatással volt rá a görög líra, amelyből legtöbbet ódái mentettek meg számunkra, nemcsak formai, hanem tartalom s eszmekor szempontjából is. Horatius ódái kezdetben Epikuros eszmevilágát tükrözik vissza és magát tréfásan „Epikuros kondájából való malacnak“ nevezi. Később szakított Epikuros tanával, s a síoikusokhoz szegődött, akik a „bene qui lafuit, bene vixit“ elvet vallották, azaz az ember éljen elrejtőzve, távol a közügyektől, csendes magányban, ha jól akar élni. A stoikusok hatása alatt ódáinak tárgyköre kitágul, érzésvilága megtisztul, s gondolatai a fenséges magaslatáig emelkednek. Megénekli a hazát, jótevőjét, Maecenasf, a haza jeleseit, barátait, ünnepli annak az Augusfusnak diadalait, aki Róma külső ellenségeit leveri, s ezáltal békét és nyugalmat biztosít a polgároknak, bent a római birodalomban pedig az erkölcsök és a vallásosság védelmével a társadalom romlott közszellemét igyekszik gyökeresen megújítani. Horatius is hirdeti ódáiban Augustus eszméit, az erény, az erkölcsi s nemzeti megújhodás szükségességét, és elsősorban az ifjúsághoz fordul, mert benne látja egy szebb jövő zálogát. Horatius főbb életelvei, úgy amint legkiválóbb ódáiban megnyilatkoznak, a következők: Nem a vagyon, hanem a nyugodt lelkiismeret (aequa mens) és a kevéssel való megelégedés (paucis conten- tum vivere) a boldog élet forrása; a kapzsi és tékozló egyaránt balga; minden órádnak leszakaszd virágát (carpe diem), hiszen az élet oly múlandó, és ki tudja, megéred-e a holnapot; a halál egyformán bezörget a palota és kunyhó ajtaján; légy a halálra elkészülve, és az arany középszert (aurea mediocrifas) tartsd szemed előtt mindenben, még élvezeteidben is; légy istenfélő, szeresd a hazát és utánozd az ősök jámbor erényeit, mert az erkölcs pusztulása egyenlő a haza vesztével. Fenséges ódái után az Epistolákat írta meg. Legérettebb alkotásai ezek, a kedély és a reflexiók nemes megnyilatkozásai tükröznek bennük. A már élete vége felé járó költő legszívesebben sabinumi magányában tartózkodott, s élvezte a csendet, nyugalmat és a gyönyörű természetet. Mindinkább érzi az arany középszer, függetlenség, falusi egyszerűség, csendes megelégedettség, a költészet és az idő becsét. Nyugodt, derűs öregségében hálásan gondol múltjára, mely neki dicső
