Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1933
53 8. Török uralom alatt (1596—1687). Eger elvesztését megfetézi a mezőkövesdi szégyen. A magyar királyság és az erdélyi fejedelemség egyesült hadereje a diadal első mámorában táborfosztogatásra vetemedik, a csatavesztett förökség észbekap, újra támad és megfordítja a hadiszerencséí. Eger és környéke visszavonhatatlanul a félhold birtoka s vele Felsőmagyarország egész Fülekig, Rozsnyóig, Ónodig, Szatmárig. Eger visszafoglalására kísérlet sem történik, céltalan is volna, Baldigara várát bátor védőktől visszafoglalni úgy sem lehetne. A török pedig kényelmesen kijavítja a sérüléseket, Memleket vezeti az építést; újat nem épít a váron, csak egy kis kapuvédő-bástyát (barbacan), a belső vár alsó kapuja mellett, ez ma is meg van és néphagyomány „Török-kert“~nek nevezi (lásd a 10. rajzon) Eger vára mindazon püspöki falvakkal, amelyek a magyar időkben „officiolaíus“~ok (hűbéres állandó lovasszolgálat) jövedelmét adták, török várbirtokká lesz, a hódoltság egész területe pedig hűbér-birtokká. Minden községnek van török földesura, de az elmenekült magyar földbirtokos tulajdonjogát is eltűri a sajátságos keleti gondolkodás s így a föld népe egyszerre két úrnak szolgál; elméletben jobbágyszolgáltatásainak fele a török földesúré, fele a régi magyar gazdáé; gyakorlatban azonban a török földesúr számos jogcímet talál ki a jobbágy újabb és újabb megterhelésére, bár az is igaz, hogy a török igazságszolgáltatás számos esetben visszaélésnek minősíti e terheket és igyekszik megszabadítani tőle a falu népét. De sem a török igazságszolgáltatás, sem a katonai közigazgatás nem mentheti meg a hódoltság népét a háború átkától: a tatár-török szabad- csapatok garázdálkodásaitól, ahogy a továbbműködő megyei közigazgatás sem képes eltávoztatni tőlük a magyar végbeli katonaság sanyargatásait. Rövid néhány év alatt elnéptelenedik a hódoltság, a vár árnyékában fekvő néhány falut, meg a szultáni kincstár védelme alatt álló városokat (Gyöngyös) kivéve, lakói vagy elfutnak messze be magyar területekre a török elől, vagy felcsapnak maguk is martalócok- nak, s szaporodva a magyar területekről idegen zsoldosok által kiüldözött parasztsággal, ama „hajdúk“ és „talpasok“ félelmes falkáit alkotják meg, akik már űzött ordasok inkább, mint erkölcsi érzéssel rendelkező emberek, mert hazájuk az erdő, meg a nádas, vagyonuk minden, ami a másé, ellenségük mindenki, akinek van még valamije, legfőbb jövedelmi forrásuk pedig az emberkereskedés. Ily súlyos körülmények között csodálatraméltó a hevesmegyei magyarság ragaszkodása az ősi földhöz; hol aratását tiporják el, hol vetőmagja sem marad, hol erdőn-nádon lopja életét, mégis újra meg újra visszatér a röghöz, eltemeti övéit, újra kezdi az üszkös otthon építését. Tatár-dúlás, hajdúpusztítás, kurucjárás után 1677-ben még
