Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1932
idők folyamán. Az idegennek rögtön feltűnik a városba érkeztekor, hogy borvidéken jár. Még a Belvárosba is bemosolyognak a völgyet két oldalt beszegő dombok szőlőültetvényei. A külvárosokban majd mindenütt kőbevájt borospincéket találunk, ezek néha egész utcasort alkotnak, hol vasárnap délután hajdan vígan folytak a „pincézések“. A köznépnél a puttony teherhordási alkalmatossággá vált, a hátán cipeli egész éven át, benne viszi még csecsemő gyermekét is. A szegény napszámos nép „kapás“ elnevezése nagyon is indokolt, mert ez a főszerszámuk. Ha pedig kimegy az ember a város dimbes-dombos határába, mindenfelé csak szőlőskerteket talál, messzire el kell mennie, míg erdőbe jut. Az erdőt fokozatosan kiirtották, s minden alkalmas területet a szőlő foglalt el. Bortermelésre mintegy predesztinálva van a vidék úgy a talaj- viszonyok, mint az éghajlat szempontjából. Egert körülvevő halmok harmadkori rétegeit a barna agyag (nyirok) fedi, mely a különféle trachitok mállásából jön létre. Ez a képződés első fokozatában még nem jó talaj, de a víz útján a lejtőn tovahordódik s ezáltal lazább összeállású lesz, egyúttal levegőtől átjárhatóbbá válik (Szabó József: Heves és Külső-Szolnok megyék földtani leírása). Most kezdődik a rajta megtelepült növényzet munkája, melynek révén kitűnő termőtalaj fejlődik belőle. Képződése jobbára a pleisztocénban történt, de a folyamat csekély mértékben ma is tart. E szőlőtalajf azelőtt erdő fedte s az erdő kiirtásával fokozatosan került művelés alá és csakhamar jó szőlőtalaj lett belőle. Ez már erősen képlékeny agyag s könnyen megmunkálható. A záporesők a meredek oldalakról leviszik, úgyhogy puttonyban hordják vissza, vagy erdei földdel pótolják az elhordoft agyagot, ami tetemes költséggel jár. A Nagyeged oldalain jól megfigyelhetjük a szőlő előtörését az erdő rovására. A déli oldalon, a verőn felhatol majdnem a 400 m tengerszín feletti magasságig. A meredek lejtő miatt itt a legnehezebb a megmunkálás, de viszont e délre tekintő nagy lejtőszögű oldalon és a szomszédos Síkhegyen terem a legkitűnőbb minőségű vörösbor, a messzi földön híres „egri bikavér“. A XVIII. században, mikor a bortermelés jövedelmező volt, a város határának jelentékeny részét szőlővel ültették be. De a török uralmat megelőzőleg is feljett szőlőművelés volt Egerben, főkép a várral szomszédos Almagyar-dombon, úgyhogy az Eger 1552—i ostromát leíró Isívánffy is megemlékezik róla. A középkorban a Bükk szélén megtelepített szerzetesek voltak e téren is a nép tanítói. Az alkalmas talajon kívül a kedvező klíma is elősegítette a vállalkozást. A forró, meleg nyár után sokszor derűs, száraz az ősz is. A vénasszonyok nyarának napsütése beérleli a fürtöket. A közeli Bükk erdeinek fái pedig a hordó anyagát szolgáltatják. A múlt század folyamán oly mo- 33 3
