Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1931

43 VI. osztály: Nap: máj. 12., hely: Szarvaskő (Gilitka-kápolna kör­nyéke); résztvevő tanárok: Varga Bennó, Pataki Vidor dr., Tóth János, Sántha Olivér dr., Tobákos Kiüt; előadó tanulók: Fejér Antal, Fucsek Imre, szavalt: Bagi Gábor. VII. osztály: Nap: máj. 23., hely: Szarvaskő; résztvevő tanárok: Unger Barnabás dr., Mészáros Ervin; előadó tanuló: Kopál Tibor, szavalt: Heykál Béla. Ezen kirándulásokon kívül osztályonkint megvalósítottuk azt a kirándulási tervezetet is, amelyet a tanári testület az első módszeres értekezleten állapított meg. Ezen, jobbára 1—2 órára terjedő kirán­dulások a város műemlékeihez, ipartelepeire vagy közvetetlen hatá­rába a következők voltak: Az I. osztály Mészáros Ervin tanár vezetésével a Szépasszony- völgybe őszi termés-gyűjtésre ment ki; majd az Érsekkertből Eger város fekvéséről tájékozódott. A II. osztály ugyancsak Mészáros Ervin tanár vezetésével a Hajdú­hegyen bogarakat gyűjtött. A III. osztály Baksa Kristóf tanár vezetésével az egri vár kaza- mátáit, Varga Bennó tanár kíséretében a vízműveket tekintette meg. A IV. osztály először Baksa Kristóf tanár vezetésével a Líceum­ban volt s ennek kincseiben gyönyörködött; majd a Tetemvár-dombon Mészáros Ervin tanár magyarázatából Eger geológiájával ismerke­dett meg. Az V. osztályt Pataki Vidor dr. tanár az egri várba vitte el, hogy az ottani művészet- és hadtörténeti emlékeket az osztállyal meg­ismertesse. A VI. osztály szintén Pataki Vidor dr. tanár vezetésével a Mino­rita- és Ferencrendi templomokban a barokk-stílust tanulmányozta. A VII. osztály Baksa Kristóf tanár vezetésével egy alkalommal az egri vár kazamátáit és az ott folyó ásatásokat nézte meg, egy másik alkalommal pedig az egri templomokba ment el stílus-tanul­mányozás céljából. Harmadik alkalommal Rássy Paulin tanár az egri vízműveket mutatta be és magyarázta meg az osztálynak. A VIII. osztály Peszeszér Asztrik tanár vezetésével az egri villa­mosműveket tekintette meg s az új transzformátorházakban gyarapí­totta ismereteit. A budapesti kirándulás, amelyet a Dunántúl északi részébe ter­vezett út helyett tartottunk, 2 napos volt (máj. 29., 30.) és benne 40 tanuló vett részt a IV—VII. osztályból. Rendezte Baksa Kristóf tanár, kísérő tanárként segítségére voltak Varga Bennó és Tóth János dr. A két nap alatt megtekintették a XV. repülőmodel-versenyt a Csepel- szigeten, az állatkertef, a várat, a koronázó Mátyás-templomot, a Nemzeti Múzeumot, az országházat és szórakoztak a városligetben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom