Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1931
38 tésére kevesebb órateherrel képesíti. S ha valamikor fog majd pár- huzamosítani, ezt akkor sem azért fogja fenni, hogy a mennyiséget növelje, hanem hogy a minőséget javítsa. A középiskolákban ugyanis erre van szükség; mert nem a középiskola hivatása a nemzet egyetemének művelése, nem az ő feladata a tömegek tanítása. Tőle a nemzet azt várja, hogy az ifjúság nagy tömegéből a hivatottak kiválasztásával s az egyetemekre és főiskolákra bocsátásával közremunkáljon a nemzet szellemi vezetőinek kitermelésében. A Középiskolai Rendtartás 24. §-a is nyilván a minőség javítását akarja azzal a rendelkezésével, hogy az 1924/5. iskolai év elejétől számított 10 évi átmeneti idő elteltével magyar középiskolában a tanulók létszáma osztályonként 40-nél több nem lehet. S bár a határévtől már csak három esztendő választ el bennünket, eddig a létszámapadásnak jelei nemcsak nem mutatkoznak, ellenkezőleg évről-évre szaporodik a középiskola ajtaján kopogtatók száma. Nagy gond ez a közoktatásügyi kormánynak, az ostromolt intézeteknek és a reménnyel, bizalommal közeledő szülőknek egyaránt. Nem a tanulni akarás, hiszen ez a törekvés dicséretes, örvendetes, sőt szükséges, hanem a tulajdonképpeni cél, az anyagi és szellemi képesség figyelmen kívül hagyásával mutatkozó egyirányú, egyfajta tanulási ambíció. A hiba t. i. abban van, hogy ma mindenki középiskolába s ez iskolanemnek is két típusába, a gimnáziumba vagy reál- gimnáziumba, akarja gyermekét járatni, s ebben a vidéki szülőknek nagy segítségére van az iskoíavonat és a falvakat városokkal összekötő autobuszforgalom. Ha nagyon mélyére tekintünk a dolognak, a baj okát a gazdasági és szociális viszonyokban s még mélyebben nyomorúságos trianoni állapotunkban találjuk meg. A gazdák, hogy földjüknek család- fenntartó egységét és erejét megőrizzék, az iparosok s kereskedők, hogy a gépek és nagyüzemek fojtogató karjaitól gyermekeiket távoltartsák, sőt a szolgasorban levők is, hogy fiaiknak „úri“ életet biztosítsanak, ugyancsak szaporítják a középiskolai tanulók törzsgárdáját, a középosztálynak természetszerűleg hivatott gyermekhadát. Mindez nem volna olyan nagy baj, mint aminő, ha a régi, nagy határok között terjeszkedési és elhelyezkedési lehetőség volna. De mit várhatnak, mit remélhetnek a jószándékú szülők s mi sorsra jutnak a nemes ambíciójú ifjak, mikor megcsonkított állapotunkban azt is szenvednünk kell, hogy már is több az állást hajszoló diplomás ember, mint ameny- nyinek az élet kenyeret tud adni. Ez a szomorú valóság egyenesen ellenzi a középiskolák szaporítását, vagy a meglevőknek párhuzamosítását s egészen megérteti a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak azt a törekvését, amely a középiskolai tanulók létszámát csökkenteni, s azt a legújabb rendelkezését, amely a IV. és V. osztályban a felsőbb
