Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1928
10 neki a szülők is, mert az ő iskolája, hogy saját szavaival jellemezzem, nem körülbástyázott vár, ahová csak üggyel-bajjal lehet bejutni; nem is hivatal, amelynek ajtaját mordarcú, kegyeket osztogató szolga őrzi, hanem levegőtől, napfénytől derűs, virágokkal ékes közös hajlék, amelybe tanár, diák vágyakozik; egy nagy családi ház, amelybe látogatóba eljöhet az, aki ehhez a családhoz tartozik, tehát minden szülő, akinek gyermeke ott tanul, s aki szereti gyermekét. El is jön, ha ünnepe van az iskolának, évmegnyitó vagy évzáró ünnepe; közben egy színielőadás, egy hangverseny vagy dísztorna. De ezeken kívül is sűrűn felkeresi a jó szülő az ő iskoláját, hogy gyermeke dolgai felől érdeklődjék. S ha nem akar eljönni, mert ilyen szülő is akad a sok között, aki azt gondolja, hogy az iskola az oka az ő fia sikertelenségének; vagy nem mer eljönni, mert restelli, szégyenli a fia háíramaradotísá- gát, azt odabátorítja, odaédesgeti a szeretet félelmet elverő, a bizalom bátorító s a vigasz gyógyító szavával. Ilyen élet után vágyódott a saját iskolájában. Mikor 1918-ban megvált tőle, boldog embernek érezhette magát, mert „eszméje megvalósult s a legnehezebb időkben a próbatüzet kiállotta . . . . “ Mint tankerületi főigazgató szélesebb körben tovább folytatta ezt a munkát. Úgy gondolkodott, hogy ami hasznos, üdvös és jó volt egy iskola életének szabályozásában és irányításában, azt át lehet vinni mindenik iskolába; s amint egy iskolában mindig csak a jót kereste, megsokszorozódó figyelemmel a sok iskolában is ezt fogja keresni, s ahol a jót megtalálja, örvendezni fog a lelke s nem hallgatja el munkatársai előtt, hogy meglátta a jót s örvendezett neki. Az iskolák belső életét fogja keresni mindenütt; eggyé fog válni munkatársaival, s ezt az egységet, ahol rá szükség lesz, elősegíti megteremteni. Az igazgató, a tanárok értelmi és érzelmi nevelőmunkáját észrevenni, elismerni, meleg szeretettel megfigyelni, az ifjúság akarati készségét lehetőleg fokozni, munkára hajlamossá tenni, elsőrangú feladattá avatni: ez a gondolat hevítette. Tizenegy esztendőn keresztül ezt tette is és végső számadását azzal a boldogító ítélettel zárta le, hogy „hálás szeretet sarjadt minden ily irányú törekvésével szemben ..." Mi is mondunk ítéletet. Először is azt, hogy se diák, se tanár nem látta benne a csak tankerületi főigazgatót. Látogatása se diáknál, se tanárnál a magatartásban még csak szemrezzenésnyi változást sem okozott. A diák derűs mosolygással fogadta, ha az osztályba belépett a mindenki „Mózsi bácsi“-ja, a tanár pedig az atyai jó barátnak járó bizalom meleg érzésével köszöntötte. Nem azért volt ez, mintha köny- nyen vette volna a dolgát. Nemcsak szaktárgyaiban volt nagy tudása, de az összes középiskolai tanulmányokban otthon volt. Igazában nem is tudtuk, hogy mi az ő szaktárgya, mert nem volt olyan tárgy, amelynek módszeres kezelésére vonatkozólag ne tudott volna értékes, gya-
