Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1928

11 korlati érzékre valló útmutatásokkal szolgálni. Aztán kitűnő szeme volt. Elég volt a gyereket egyszer látnia, hogy legközelebb már nevén szólítsa; s elég volt a tanárnak egy óráját végig hallgatnia, hogy biztos ítéletet mondjon róla. Összefoglaló jellemzései egy-egy osztály tanulóira nézve rendszerint egészen találóak voltak. Bizalmat, lelkinyugalmat keltő hatásának abban van a titka, hogy ő mindig csak a jót kereste; s ha megtalálta, elismerésben sohsem fukarkodott. Ha esetleg hiányt vagy hibát észlelt, ennek felemlítésében igen tapintatos volt; kedvét senkinek sem szegte, keserűséget sohsem keltett. Még ilyenkor is a szíve beszélt. Ennek szeretetét pedig kiárasztotfa úgy, hogy sugarai nemcsak hivatalos működésében, de, ha kellett, legszemélyesebb viszonylataiban is érték a tanárt, akiben ő sohasem az alárendeltet, hanem a munkatársat látta. S kiáradt ez a szeretet oly bőségben, hogy nemcsak a tanárt járta át, de betöltötte az egész intézetet, lelki nyu­galomra, közvetetlen bizalomra és tisztelettel teljes bátorságra derítette a legkisebb gyermekeket is. Főigazgatói munkáját lelkiség és a legnagyobb tervszerűség jel­lemzi. Bár gyorsabb és biztosabb adminisztrációs iroda alig lehet, mint az övé volt, mert 48 óra alatt rendszerint és utólagos korrigálás nélkül megfordult az intézet és irodája közt a pósta, a bürokráciának nyoma sem volt az érintkezésben. Talán azért volt ily gyors a sablo­nos irodai munkák elvégzésében, hogy annál több ideje maradjon a lelkiség művelésére. Ebben mutatkozott a tervszerűsége. Az év elejét tanárokhoz, szülőkhöz és diákhoz intézett szózattal nyitotta meg. Meg­annyi egy-egy irodalmi remek. — Évenkint kétszer látogatott: ősszel, hogy a vető, s év vége felé, hogy az aratásra készülő munkát lássa. Tavaszi látogatásának befejeztével két konferenciát tartott; egyet az érdekelt intézet tanári testületével, amely rendkívül értékes pedagóiai és didaktikai előadás volt. Nem a jegyzőkönyv számára kimesterkélt frázisokat hordott össze, hanem inkább barátságos társalgás formájá­ban, keresetlen szavakban adta elő tapasztalatait s fűzte ezekhez bölcs megjegyzéseit. Nem határozott rendelkezések, hanem oktatást célzó tanácsok voltak ezek, melyek nem akarták elnyomni a tanár egyéni­ségét, csak támogatni munkája eredményének biztosításában. Az ezek­ről szóló jegyzőkönyvek az intézet történetének rendkívül értékes és gazdag forrásai lesznek. — A másik értekezletre egy-egy város közép­iskoláinak tanártestületeit gyűjtötte maga köré. A külső egyesítéssel a belső, lelki egységet, amit ő mindennél inkább óhajtott, akarta szim­bolizálni. Amiket itt előadott — mindig művészi formában, — helytől és időtől független általános nevelési elvek, irányeszmék voltak, az egységes magyar nemzeti kultúra érdekében egységre törekvő gondol­kodásának és egységért hevülő érzésének legszemléletesebb bizonyí­tékai. Szintén megannyi remekmű. Közvetetlen hatásuk mindig volt;

Next

/
Oldalképek
Tartalom