Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1928
8 mányi tőle intézetünk ifjúsági könyvtárában. Végig, mind a nyolc osztályban, nagyon kapósak az ő könyvei. Vannak ezek között jóízű diáktörténetek, bájos ifjúsági regények — sokszor saját életének megható reminiszcenciáival átszőve —, mondák és történetek, jellemképek és rajzok — akárhányszor korrajzzá kiszélesedve — a magyar és világ- történelemből és rendkívül plasztikus lélekképek nemzetünk nagy költőiről. E nemű írásai egy egész könyvtárt tesznek ki. Az ő sajátosan egyéni, csupa szín- és meleg stílusán kívül két jellemző kiválósága van e csoportbeli írásainak. Az egyik, hogy eszményi felfogással válogatja meg az eseményeket vagy az alakokat, mert írásaival lelkeket akar formálni, szebbé, jobbá tenni; a másik, hogy ezekben a művekben nemcsak a tárgyalt korok és alakok lelkét ismerjük meg, de ismerősen az író leikével is találkozunk bennök. Hogy mennyire szeretik a diákok Gaál Mózes ezen könyveit, legbeszédesebb bizonyítékul megemlítem, hogy mikor e kis méltatás céljára az ifjúsági könyvtárból egyik-másik művét ki akartam venni, egyet sem találtam az ő polcán heverve. Pedig sok van belőlük. Végül írt ő az öregeknek, a tanároknak és szülőknek is. Egy népszerű pedagógiai munkát „Á jövő iskolája" címmel. Elmélkedéseknek nevezi a benne foglaltakat. Igazában egy mélyérzésű szívnek, felebarátját szerető léleknek, jobbra sóvárgó elmének színes képekben festett iskolareform-programmja e munka. Kételkedve kérdi, vájjon megvalósul-e, ami neki súlyos gondja-gondolatja, vagy csak álom, szép álom marad? Erre, ismerve „a tanárvilág és a szülők kenyérharcának lenyűgöző gondjait,“ biztosat nem mer felelni; de hogy ő megvalósította, saját tanárélete beszédesen bizonyítja. Ez a tanár-élet Pozsonyban kezdődött; folytatódott Budapesten, majd igazgatói (budapest-tisztviselőtelepi főgimn.), végül tankerületi főigazgatói (budapestvidéki) életre magasult. Az emelkedő életszakaszok nála nem jártak irányváltoztatással; a vezető tisztségek nem váltak hatalmi és tekintélyi állásokká. Pályájának végén ugyanaz maradt, ami a kezdetén volt: tanár, gyermekszerető tanár és jóságos munkatárs. Különbség csak a működési körben volt. Mint tanár 60—70, mint igazgató 700—800 gyereket és 20—22 tanárt, mint főigazgató 6000 gyereket és 600 tanárt s az időnkint hatáskörébe tartozó gyermekek szüleit iparkodott egy nagy egységbe, mindig nagyobbodó iskolacsaládba befoglalni. Äz iskola-család volt az ő ideálja. Valami csodálatos hév, akadályt nem ismerő akarat-erő szállotta meg. A feladat nemcsak lelkesítette, hanem valósággal fascinálta. Állandóan ez foglalkoztatta, ura lett minden érzésének, irányt ez szabott minden cselekvésének. A cél így alakult ki lelkében: megteremteni azt az iskolát, amelyben a családéhoz hasonló szeretetnek s a kivánatos és hasznos munkának is többnek kell lennie, mint a régi-módi iskolában. Az okot, ami a
